VINCZE GÁBOR

A székely autonómia kérdése 1945–46-ban*

A Tusnádfürdõn 2000. április 13-15-én megtartott "Székelyföld 2000" konferencián tartott elõadás szerkesztett változata

Egy székely barátom, Balogh Csaba emlékére

A székely autonómia kérdésének az elsõ világháború végén történõ megjelenése nem választható el az erõszakos impériumváltozástól. A román uralom alá kényszerített székelységnek ugyanis identitása védelmében vált szükségessé az autonómia gondolatának felelevenítése. Hogy mennyire a román katonai hódításra történõ válaszreakcióval van dolgunk, azt mi sem bizonyítja jobban mint az a tény, hogy az elsõ tervezet ez ügyben 1919. január elején készült el Székelyudvarhelyen, pár héttel a Székelyföld román katonai megszállása után. 1

A két világháború közt kidolgozott tervezetek 2 közös jellemzõje az volt, hogy a történelmi hagyományokra, valamint két dokumentumra hivatkoztak a szerzõk. Az elsõ az 1918. december 1-i gyulafehérvári nemzetgyûlés határozata volt, amelyben “teljes nemzeti szabadságot” ígértek az együttlakó nemzetek számára: “Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebelébõl választott egyének által” – olvashatjuk a rezolúció III/1. pontjában. 3 A másik pedig a Bukarest által 1919. december 9-én – csak vonakodva – aláírt párizsi kisebbségi szerzõdés volt, amelynek 11. cikkelyében 4 a székelyeknek (és a szászoknak) “vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot” helyeztek kilátásba. Míg a gyulafehérvári határozatok – ha általánosságban is – az egész erdélyi magyarságnak ígértek kulturális autonómiát, a kisebbségi szerzõdés kimondottan csak a székelyekre korlátozta azt. A fõ probléma azonban nem is ez, hanem az, hogy a két világháború közötti kormányok egyik dokumentumot sem voltak hajlandóak törvényerõre emelni – kiváltképp végrehajtani.

A székely autonómia problematikájával a magyar kisebbségpolitikusok, jogászok, fõleg a húszas évek végén, a harmincas évek elején foglalkoztak intenzíven, amikor úgy tûnt, hogy Romániában is megtörténik egyfajta közigazgatási decentralizáció, és lesz némi esélye legalább a kulturális autonómiának. (Csak egyet érthetünk a kolozsvári Balázs Sándorral, aki a két világháború közti autonómia-tervezgetések kapcsán megállapította: “az ábrándozások ebben a zónában sem hiányoztak, neves kisebbségpolitikusok, fõleg jogászok szebbnél-szebb álom-terveket szövögettek...”) 5

A harmincas évek vége felé azonban, amikor a nemzetközi helyzet alakulása folytán ismét elõtérbe került a határrevízió lehetõsége, a székely autonómiával kapcsolatos tervezgetés korszaka is véget ért.

***

A második világháború alatt, illetve azt követõen nem csak az erdélyi magyarság hivatalos, és nem-hivatalos képviselõit, valamint a magyarországi szakértõket foglalkoztatta a székelykérdés, hanem egyes nyugati szakembereket, politikusokat is.

Ami az utóbbiakat illeti, a brit és az amerikai szakértõk különbözõ tervezetei 6 – ha a magyar–román határ kérdésben bizonyos mértékig el is tértek egymástól –, abban megegyeztek, hogy “a Székelyföld és a határ menti magyar többségû sáv problémáját külön kell választani, s más megoldást kell találni az egyikre és mást a másikra.” 7 Ennek megfelelõen a szakértõk egyfelõl az ún. partiumos területmódosításnak több variációját is elkészítették, emellett pedig a Székelyföldnek mindnyájan autonómiát adtak. 8 (A legújabban publikált dokumentumok alapján nyilvánvaló, hogy a szovjet béke-elõkészítést nem foglalkoztatta a székelykérdés. Eleinte az önálló Erdély létrehozását fontolgatták, majd 1944-tõl Erdélynek teljes egészében román fennhatóság alá történõ adását támogatták. 9 )

Mielõtt a budapesti elképzeléseket bemutatnánk, ki kell térnünk arra is, miként látták a székelykérdés megoldásának lehetõségeit az 1945–46-os esztendõben magában Erdélyben? Ez már csak azért is érdekes kérdés, mert eddigi kutatásaink alapján úgy látjuk, hogy a székelység problémája még 1945 nyarán – jóval azelõtt, hogy a magyarországi szakértõk alaposabban tanulmányozni kezdték volna a kérdést – az erdélyi magyarság egy csoportját is foglalkoztatta.

1945. szeptemberében a Miniszterelnökségre, és a Külügyminisztériumba eljutott egy igen fontos feljegyzés, amelybõl elõször értesülhettek Budapesten arról, hogy az erdélyi magyarság egy része miként látja az erdélyi kérdés megoldásának lehetõségeit. Ebben Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök 10 – miután ecseteli az erdélyi magyarság helyzetét, a román nacionalista megnyilvánulásokat – azt javasolja, hogy a Partiumot a magyar kormány “minden erõvel törekedjék” visszaszerezni, a történelmi Erdélyt pedig helyeztessék nemzetközi ellenõrzés alá. Megjegyzi azonban, hogy e javaslattal szemben “a magyarság egy másik része” szerint ketté kellene osztani Erdélyt, és ez utóbbi csoport “helyszínen gyûjtött tapasztalatai szerint még a székely nép jó része is beletörõdne abba, hogy végre átrendezõdjön Románia és Magyarország tiszta nemzeti állammá”, vagyis hajlandó lenne egy lakosságcserével áttelepedni magyar fennhatóság alá kerülõ területre. Végül megjegyzi, hogy “a székely nép annyira eldöntötte magában a román uralomtól való elszakadást, hogy inkább hajlandó szovjet tagozat-állam lenni, mint a románsággal együtt állami életet élni.” 11

A székelyek végtelen elkeseredésével, illetve azzal a hangulattal, hogy semmiképp sem szeretnének ismét román fennhatóság alá kerülni, természetesen a román hatóságok, illetve a bukaresti kormány is tisztában lehetett. Petru Groza miniszterelnök, akit a korabeli magyar sajtó magyarbarát politikusként állított be (és aki ezt a képet nagy tehetséggel éltette is) ezért számos alkalommal kijelentette, hogy számára a magyar–román kérdés nem határkérdés (amivel implicite elutasította azokat a törekvéseket, amelyek határrevíziót szorgalmaztak), hanem a “határok légiesítésének” kérdése. Beszédeiben, és a vele készült interjúkban olyan jövõképet vázolt fel, melynek lényege abban foglalható össze, hogy az erdélyi magyarságnak érdemes román uralom alatt élni, mert vége a megalázó, kisebbségi helyzetnek, hamarosan megvalósul a “teljes nemzeti jogegyenlõség”. A verbális ígéretek mellett azonban – legalábbis bizonyos momentumokból úgy tûnik –, a román kormányzat 1945–46-ban elhúzta a székelyek elõtt az autonómia mézesmadzagját is. Legalábbis erre következtethetünk abból az elaborátumból 12, amely 1945 novemberében jutott ki ismeretlen csatornákon (“romániai bizalmi embertõl”) a budapesti miniszterelnökséghez. A “Székely Tartomány” vázlatát tartalmazó dokumentumhoz csatolt belsõ feljegyzésben Kertész István, a Béke-elõkészítõ Osztály vezetõje azt írta, hogy a tervezet “állítólag román sugalmazásra készült, hogy a székelyeket a Romániához való tartozásnak megnyerje”. (Eredeti kiemelés – V. G.) Ezt a véleményt egyébként az is valószínûvé teszi, hogy az ismeretlen szerzõ(k) nem a székelység identitásának megõrzésére, erõsítésére helyezték a hangsúlyt, hanem ehelyett “a magyar nép erõs és végleges lojalitását” hangoztatták a román állam iránt...

Azt a korabeli budapesti feltételezést, miszerint a román kormány 1945–46 folyamán csupán taktikai okokból vette elõ az autonómia tervét, szerintünk egy másik mozzanat is alátámasztja. Egyfelõl egy 1946 május elején Bányai Lászlóval, a Magyar Népi Szövetség alelnökével folytatott beszélgetésrõl beszámoló diplomáciai jelentésben 13 az olvasható, hogy a román kormányhoz és az RKP-hoz hiper-lojális, szélsõbalos politikus annak a véleményének adott hangot, miszerint “esetleg elérhetõ volna Románián belül egy közigazgatási autonómiával felruházott, teljesen magyar jellegû Székelyföld megteremtése.” Bányai ekkor a magyar béke-elõkészítés sürgõs feladatának jelölte meg a székely autonómia-tervezet kidolgozását. (Néhány héttel korábban, egy ugyancsak vele folytatott beszélgetésben Bányai még csupán azt vetette fel, hogy a román hadseregen belül valamiféle külön székely seregtestet kellene felállítani, valamint gazdasági téren figyelembe kellene venni a székelység különleges szempontjait... 14) Mivel Bányairól köztudott volt, hogy mindig igazodik a “pártvonalhoz”, nem tartjuk valószínûnek, hogy csupán a “kósza ötletét” ismertette volna a magyar diplomatákkal.

Mi vezethette a Groza-kormányt akkor, amikor elõvette a székely autonómia tervét? Feltételezésünk szerint egyrészt Budapestnek akart “üzenni”: jobb, ha a fenti kérdéssel foglalkoznak, semmint hogy “a régi, letûnt Horthy-fasizmus szellemiségét idézve” határrevíziós terveket melengetnek. Másrészt talán hatni akartak a romániai magyar politikai elit egy részére is. (A nyilvánosság elõtt azonban az autonómia tervét nem hangoztatták, arról a székely közvélemény – amelynek jó része a békeszerzõdés aláírásáig reménykedett abban, hogy visszakerülhet magyar fennhatóság alá – nem szerezhetett tudomást...)

Megjegyzendõ azonban, hogy az 1944 utáni erdélyi magyar politikai elit egy része ugyanúgy elutasította a székely autonómia tervét, mint a két világháború közt. Az ok is hasonló volt: a “székely gettó”-tól való félelem. Attól tartottak ugyanis, hogy azok a kisebbségi jogok, melyek egyébként az egész erdélyi magyarságot megilletnék, csak a székelységre fognak korlátozódni. (Ez a dilemma Tusa Gábornál 1930-ban a következõ formában jelenik meg: “...vajjon a székelyek biztosított autonómiájának elismerése és elismertetése, annak gyakorlatba vezetése, jelent-e jogfeladást a többségben lévõ nem székely magyarság terhére és jelenti-e a magyar kisebbség politikai, vallási, s egyszóval kulturális gyengítését?” 15)

***

A székely autonómia kérdése nem csak az erdélyi magyar vezetõket osztotta, meg, hanem a budapesti kisebbségi/jogi szakértõket is. Amikor 1945. június 1-én – Magyarország teljes nemzetközi elszigeteltsége idején – Kertész István vezetésével létrejött a Külügyminisztérium mellett mûködõ Béke-elõkészítõ Osztály, és elkezdõdtek az intenzív béke-elõkészítési munkálatok, az elsõ tanulmányok, javaslatok nem foglalkoztak a székely autonómiával. 16

A székelykérdés azért szorult háttérbe, mert a magyar külügyi vezetés 1946 tavaszáig elsõdlegesen a magyar–román határ revíziójában gondolkodott. Akkorra azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a határrevíziónak igen kicsi az esélye, ugyanis 1946. május 7-én a Külügyminiszterek Tanácsa párizsi ülésszakán a nyugati nagyhatalmak képviselõi elfogadták a Szovjetunió álláspontját, és a magyar, valamint a román békeszerzõdés-tervezetbe belevették, hogy a két ország viszonylatában visszaáll az 1937-es határ. Ezek után ugyan még magyar részrõl a békekonferencián próbálkoztak azzal, hogy legalább egy kisebb határkiigazítást elérjenek, azonban ezek a törekvések is mind zátonyra futottak. 17

Az 1946. május 7-i párizsi értekezlet után a magyar béke-elõkészítés átértékelte korábbi álláspontját, és ettõl kezdve nagyobb súlyt helyeztek egyéb, alternatív megoldások kidolgozására is. 1946. május elején összeült az a kisebbségi jogi szakértõi értekezlet, amely július elejére kidolgozott egy kisebbségvédelmi szerzõdéstervezetet 18. A budapesti kormány azonban ezen túlmenõen – tekintettel Erdély, kiváltképp pedig a Székelyföld speciális helyzetére – szükségesnek látta azt is, hogy a békekonferencián felvesse az autonómiák kérdését is. Ezért május végére összehívtak egy értekezletet azzal a céllal, hogy a szakértõk dolgozzák ki Erdély, valamint a Székelyföld autonómiájának tervezetét.

***

1946. május 28-án az Országházban tartotta elsõ ülését az a szakértõi csoport, mely megvitatta a neves kisebbségjogász, Flachbart Ernõ által akkorra elkészített székely autonómia tárgyalási tervezetét 19. Az értekezleten azonban kiderült, hogy míg (a székely származású) Balás Gábor, valamint (a nagyváradi) Hegedûs Nándor szükségesnek tartották a végleges változat kidolgozását, más szakértõk (Rónai András, Gajzágó László, Bernolák Jenõ) “veszedelmes vállalkozásnak” minõsítették a tervezetet. Világosság vált mindenki elõtt, hogy koránt sincs egyetértés a székely autonómia kérdésében. Például gr. Teleki Géza egyetemi tanár (aki hangsúlyozta, hogy “az erdélyiek nevében szólal fel” 20), kijelentette: “igen veszélyesnek tartja egy külön székely autonómia felvetését” 21. Érvelése szerint a román uralom alatt a székely autonómia annyit jelentene, hogy “kettéhasítja az erdélyi magyarságot”, emellett pedig “ha a székelyeknek autonómiát adunk, úgy a románok azt mondják, hogy más nemzetiség a székely, és más az erdélyi magyar.” A volt kolozsvári lapszerkesztõ, Demeter Béla, aki akkor már Nagy Ferenc miniszterelnök erdélyi szaktanácsadója, és a Béke-elõkészítõ Osztály referense volt, arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt év nyarán a román kormány is kidolgoztatott egy székely autonómia-tervezetet, amit nyilvánosságra is hozott. 22

Az értekezleten a továbbiakban arról folyt a vita, hogy mi a helyesebb: egész Erdély autonómiájával kellene-e foglalkozni (Albrecht Ferenc ekkorra kidolgozott egy erdélyi autonómia-tervezetet 23), vagy csak a Székelyföldével. Mivel nem tudtak dûlõre jutni, június 3-án folytatták tovább a tanácskozást. Ekkor Rónai András, a Teleki Intézet vezetõje ismertette az elkészített tervezetét az erdélyi autonómiákról. Elgondolása szerint Erdélyben 7 tartományt kellene kialakítani (úgynevezett táji autonómiákat), ezen belül pedig az egyik tartomány (kanton) lenne a Székelyföld. Ezt ugyan többen jónak tartották, azonban a székely autonómia szükségessége kérdésében sem 5-én, sem 6-án nem tudtak megegyezni, ezért az értekezletet elnapolták. A június 14-i és 21-i értekezleteken aztán végül legalább a székely autonómia elvi alapjaiban sikerült megegyezésre jutni, a tovább lépéshez azonban az kellett, hogy az egyes tárcák közöljék, szerintük melyek azok a kérdések, amelyeket az autonómia hatáskörébe kellene vonni, valamint – az 1940–44 közti évek kiadásait szem elõtt tartva – igyekezzenek megbecsülni azt is, hogy a hatáskörbe vonandó ügyek milyen költségkihatással járnának 24. (Miközben a budapesti szakértõk a kialakítandó autonómia részleteirõl vitatkoztak, a Nagy Ferenc vezette kormánydelegáció 1946. június 21-én Londonban felvetette a székely autonómia kérdését Noël-Baker külügyi államtitkár elõtt, aki azonban arra érdemben nem reagált.)

1946. július 2-án került sor arra az értekezletre, amelyen a különbözõ szakminisztériumok béke-elõkészítõ osztályai által kiküldött szakértõk 25 már kimondottan a Székelyföld autonómiájának részletkérdését tárgyalták meg. Az igazságügy-minisztérium képviselõi által készített feljegyzésbõl 26 megtudhatjuk, hogy a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó jogszabályozást a szakértõk a Romániával kötendõ békeszerzõdésbe, vagy egy kétoldalú magyar–román szerzõdésbe akarták belefoglalni. Abban is egyetértettek a tárcák szakértõi, hogy az autonómia hatáskörébe kell tartozzon a belsõ közigazgatás, az igazságügy, az egyházügy, a közoktatás- és közmûvelõdésügy, a földmûvelõdésügy, és általában mindazok az ügyek, amelyek nem tartoznak az autonómia hatáskörébõl kivett, ún. “közös” ügyekhez. (Mivel kiindulópontnak az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést tartották, a közös ügyekhez csupán a külügy-, hadügy- és pénzügyeket sorolták.) A hozzászólások jól mutatják, hogy melyek voltak azok a – reális, vagy éppenséggel irreálisnak tûnõ – problémák, amelyek a szaktárcák képviselõit foglalkoztatták. Így fölmerült, hogy kérdéses a Székelyföld gazdasági-pénzügyi önállósága, különös tekintettel arra, hogy ez a terület gazdaságilag Erdély egyik legelmaradottabb térsége, és ezért kicsi a népességmegtartó ereje. A hadügyet képviselõ Szemes István ezredes felvetette egy önálló székely seregtest 27 felállításának a lehetõségét. Gajzágó László egyetemi tanár azt az elképzelését ismertette, miszerint abban a régióban, ahol a kisebbség eléri a 300 ezer fõt, vagy legalább az 50%-os számarányt, a személyi autonómiát, míg ott, ahol egy tömbben legalább 500.000-en vannak, vagy arányuk eléri a 75%-ot (tehát a Székelyföldön), területi autonómiát kellene biztosítani. Õ ennek a két autonómia-formának az összehangolását tartotta volna helyesnek – annak ellenére, hogy tényként szögezte le: “az erdélyi magyarság a székelyföldi autonómiát nem kívánja”. 28

Az értekezlet végén végre fölmerült az autonóm terület határának kérdése is, hiszen ezt a Flachbart-féle munkatervezet nyitva hagyta. Trajánovits Lajos, a pénzügyminisztérium képviseletében ezzel kapcsolatban fölhívta a figyelmet arra, hogy szükség volna esetleges más idegen vidéknek a Székelyföldhöz való csatolására is, mert “átlagosan 10 évenként 35.000 ember hagyja el a Székelyföld területét, és világos, hogy arra kell törekednünk, hogy ezek lehetõleg nekünk kedvezõ területek, és nem a Regát felé törekedjenek.” (Ezzel a kérdéssel részletesen csupán Némethy-Benisch Arthur július 12-i tervezete foglalkozik. A minisztériumi osztályfõnök munkája jobban igazodik az etnikai határokhoz, mint a székely autonómia-tervezet végleges változata, annak ellenére, hogy a történelmi Székelyföld határához tapadó magyar községeket, valamint a hétfalusi csángók településeit is az autonóm területhez csatolta. Számításai szerint az így körvonalazott területen – az 1930-es népszámlálást véve figyelembe – a lakosság 83%-a lenne magyar.) 29

Az ülést végül azzal zárták le, hogy felállítottak egy szövegezõ bizottságot, melynek Flachbart Ernõ, Gajzágó László, Balás Gábor és Hegedûs Nándor lettek a tagjai. A szövegezõ bizottság elõször elkészített egy teljesebb változatot, amelyet aztán betekintés végett megküldtek az egyes tárcák képviselõinek, akik véleményezték azt. A július 8-i és 9-i értekezleteken tovább folyta a vita arról, hogy milyen kompetenciával rendelkezhetnek az autonómia szervei. (A 9-i értekezleten a belügyminisztérium képviselõje már nem vett részt, mert a kommunista fõnökének, Rajk Lászlónak az volt a véleménye, hogy “a jelenlegi külpolitikai szituáció és esélyeink mellett kár e kérdéssel foglalkozni...”.) 30

Július második felében sorra érkeztek be a szövegezõ bizottsághoz a különbözõ kiegészítések, megjegyzések. Például a belügyminisztérium szakértõje szerint a 3. szakaszt lényegesen át kellene fogalmazni (ez azonban nem történt meg), és hiányolták az 5. cikk második bekezdésében a helyi önkormányzatok szervezetének megállapítása 31. Az igazságügy-minisztérium részérõl Csánk Béla javasolta, hogy a bevezetésben hagyják ki a részletekbe menõ politikai, szociológiai megállapításokat, mert az “heves ellenállásba ütközik”, és hiányolta, hogy a 31. cikkben nem kötelezik Romániát az autonómiát biztosító szerzõdéssel ellenkezõ, még hatályban lévõ rendelkezések hatályon kívül helyezésére, illetve módosítására. 32 Mester Miklós azt kifogásolta, hogy a 6. cikkben lényegében az anyanyelvvel egyenlõ jogú tantárgyként kezelnék a románt. 33 Szentkirályi Miklós, a Magyar Gazdaságkutató Intézet részérõl azt helytelenítette, hogy egy-egy községet csak azért csatolnának át másik, szomszédos megyéhez, mert román többségû. 34 A Magyar Nemzeti Bank igazgatója, Judik János Pásint Ödönnek írott módosító javaslatai 35 közül néhány vagy szó szerint, vagy kisebb változtatással bekerült a végleges változatba (20., 21.,22. cikkek) A Hadügyminisztérium Béke-elõkészítõ Bizottsága által készített, “A magyarság érdekeinek védelme a Székelyföldi autonómia biztosítása esetén a román hadseregen belül” címet viselõ feljegyzés 36 azonban már olyan részletekbe is belement, mint a székely hadosztály felszerelése, ruházata, és összeköttetés a felsõbb vezetéssel. Érthetõ, hogy mindezek már nem kerültek be a végsõ szövegbe...

Bár július második felében lázas munka folyt a székely autonómia-tervezet elkészítése ügyében, de Flachbart Ernõ, a szövegezési bizottság tagja a külügyminisztérium “vezetõ személyiségeitõl” olyan megjegyzéseket hallott, amelyekbõl arra következtetett, hogy “a székelyföldi autonómia problémáját ott nem látják a békekonferencián felvethetõnek”, ezért július 24-én személyesen Nagy Ferenctõl kért kihallgatást. A kisgazdapárti miniszterelnök a kihallgatáson határozottan kijelentette: 1) “A székelyföldi területi autonómiára a Párisban megállapítandó lehetõségekhez képest természetesen törekedni kell”; 2) Csak Párizsban lehet megállapítani, hogy “a székelyföldi autonómia kiterjedése tekintetében meddig mehetünk el”; 3) Végül pedig a lehetõségekhez képest “törekedni kell arra, hogy a székelyföldi magyarok és az egyéb erdélyi magyarok közti jogkülönbséget csökkentsük.” 37

Mindezen megnyugtató szavak után a bizottság befejezte a munkát, a szöveget véglegesítették, majd július végén lefordíttatták franciára 38. A magyar békedelegáció augusztus elején kivitte magával Párizsba, ám elõ sem terjesztették – annak ellenére, hogy az 1946. július 2-i szakértõi értekezleten megnyitó beszédében Nagy Ferenc miniszterelnök kijelentette: “munkánknak csak akkor lesz eredménye, ha az értekezlet által elkészített autonómia-tervezetet a békeértekezleten el tudjuk fogadtatni”. 39

Ezek után joggal mondható, hogy a budapesti szakértõk fölöslegesen dolgoztak két hónapon át. Figyelembe kell azonban venni két dolgot: egyfelõl azt, hogy a magyar kormány hibát követett el akkor, amikor 1946 tavaszáig kizárólag a határrevíziót erõltette, és az alternatív megoldásokkal nem foglalkoztak. Másfelõl a nagyhatalmak sem támogatták már 1946 nyarán az autonómia-tervezetet – valószínûleg ezt ismerte fel a magyar békedelegáció, amikor elfektette a kész anyagot.

***

Bár a szakértõk munkája – látszólag – kárba veszett, úgy érezzük, még sem volt fölösleges, ugyanis az itt közzétett dokumentum ma is alapja lehetne egy, a jelenlegi körülményekhez alkalmazkodó tervezet elkészítésének. Az 1989 óta eltelt évtized fejleményei ugyanis bebizonyították, hogy a Székelyföld fejlõdése, a székelység boldogulása nem képzelhetõ el az autonómia nélkül…


MELLÉKLET:

SZERZÕDÉS

az ismét Romániához csatolt Erdélyben élõ nagyszámú magyar kisebbség tömören lakó egy része javára a régi ú.n. Székelyföldön biztosított önkormányzatról, amúgy az Egyesült Nemzetek ama Hatalmai között, amelyek az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának állandó tagjai, úgymint a Kínai Köztársaság, Franciaország, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, Nagybritannia és Északírország Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok, egyrészrõl, és Magyarország és Románia között, másrészrõl,

aláiratott...........ban, az 194.. évi ....... hó .....napján

Bevezetés

A Kínai Köztársaság, Franciaország, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, Nagybritannia és Északírország Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok, mint az Egyesült Nemzetek ama Hatalmai, amelyek az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának állandó tagjai egyrészrõl, és Magyarország, mint területeket és saját fajbeli népeket nagyszámban vesztett, és Románia, mint nagyszámú és részben tömören együttélõ magyar lakossággal gazdagodott ország, másrészrõl;

Szemük elõtt tartva a nemzeti kisebbségek hatékony és kielégítõ nemzetközi védelmének nagy jelentõségét általában és különösen a Duna-völgye nemzetiségileg oly kevert részeiben mind a béke fenntartásának, mind a népek együtt élhetõségének és boldogulásának szempontjából, amivel mint követelõ szükségességgel igyekszik a maga részérõl újból és ismételten máris számolni a Romániával .......-ban a mai napon aláírt általános kisebbségvédelmi szerzõdés;

Tekintetbe véve annak a szerzõdésnek az összes, a bevezetõ részben részletesen kifejtett indokait, és különösen [az] 55. és 56. cikkeinek kikötéseit, amelyek egy vegyes népességû államban oly nagyszámú nyelvi kisebbségeknek, amelyek egy összefüggõ területen összefüggõen nagyobb sûrûségben élnek, önkormányzatot óhajtanak adni, és ami kétségtelenül fennáll Erdély magyarjait illetõleg, akik századokon át itt önálló fejedelemséget alkottak, akiknek száma ma is eléri itt a másfél milliót, s akiknek több mint egyharmada 75-92%-os népsûrûségben él a régi, ún. Székelyföldön, amelynek területi önállósága hosszú évszázadok után a XIX. század második felében szakadt csak meg;

Tekintetbe véve azt a tényt is, hogy már a Romániával Párizsban 1919. december 9-én kötött korábbi kisebbségvédelmi szerzõdés is 11. cikkében e székely területen a magyarok javára autonómia létesítését írta volt elõ, aminek létesítésére azonban Románia több mint húsz éves uralma alatt nem talált alkalmat, ami viszont többek között egyik okozója volt Erdély magyar lakossága elégedetlenségének, mígnem Erdély, e régi magyar tartomány, nemrég Magyarország és Románia között megosztás tárgyát képezte volt egy nemzetközi bírósági határozattal, amely azonban legutóbb semmisnek nyilváníttatott és ehelyett az elõbbi állapot állíttatott vissza és az Egyesült Nemzetek rendelkezése folytán Románia ismét kizárólagos ura lett egész Erdélynek és mind a másfélmillió magyar visszakerült román uralom alá;

Elhatározták, hogy a Székelyföldnek nevezett területen az erdélyi magyarok, illetve annak egy része javára autonómiát szerveznek egy nemzetközi okmányban, amelynek rendelkezései, míg egyrészrõl mind Románia, mind az autonómia alaptörvényei közé iktatandók, addig másrészrõl az Egyesült Nemzetek Szervezetének garanciájába fognak vétetni azzal, hogy azoknak megváltoztatásai csak a Romániával ..........ban a mai napon aláírt, fent már hivatkozott, általános kisebbségvédelmi szerzõdés 1. és 2. cikkeiben elõírt módon lesznek lehetségesek;

Evégbõl kijelölték meghatalmazottaikat, úgymint: ..........................

akik, miután kicserélték jó és kellõ alakban talált meghatalmazásaikat, a következõ kikötésekben állapodtak meg:

I. Az önkormányzat általános alapelvei

1. cikk.

Romániai kötelezi magát arra, hogy az erdélyi székelyek területét a 2. cikkben megjelölt határok között az alábbiak szerint autonóm tartományként szervezi meg.

2. cikk

Az erdélyi székelyek autonóm tartományának határai a következõk:

Keleten a határok megegyeznek Csík vármegyének (judeþul Ciuc) és Háromszék (Treiscaune) vármegyének 1914. évi keleti határaival. Délen a határ nyugat felé a régi 1914-es államhatárral megegyezõen Brassó városának keleti határáig folytatódik. Innen a határ Brassó város keleti határa mentén északkeletnek tart akként, hogy Szász-Hermány és Prázsmár az önkormányzat területének határán kívül marad. Innen a határ az Olt folyó mentén északnyugatnak tart Hidvég és Földvár községek között, Szászmagyaróstól északra Apáca és Datk községet az önkormányzat területéhez kapcsolva. A határ ettõl északra Udvarhely (Odorheiu) vármegye 1914-es nyugati határa mentén halad Alsórákos, [Székely]Zsombor, [Székely]Dálya, Petek, Újszékely, Hosszúfalu, [helyesen: Héjjasfalva], Magyarzsákod, Nagykend községeket az önkormányzat területén belül, [Homoród]Daróc, [Szász]Erked, Sárd községeket azon kívül helyezve. Ezután az önkormányzati területen belül hagyja az Udvarhely vármegye határa és Dicsõszentmárton (Dicio-Sîntmartin) város között a Kis-Küküllõ (Tîrnava-mica) mentén levõ Egrestõ, [Küküllõ]Széplak, Bonyha, Mikefalva, Vámosgálfalva községeket. Innen a határ Dicsõszentmártont és Dombót is az önkormányzat területéhez kapcsolva, [Magyar]Ózdtól és Csekelakától északnyugatra tart és [Maros]Nagylaktól keletre eléri a Maros (Mureº) folyót. Innen a határ délnyugat felé kanyarodik a Maros mentén, de Marosújvárt, Gombást, és Nagyenyedet az önkormányzat területéhez kapcsolja. Ettõl északra a határ visszakanyarodik, [Maros]Décsét az autonómiához kapcsolva és Felvinctõl nyugatra (Vinþul de sus) haladva, vonul északnyugati irányban, Mohácsot az autonóm területen kívül hagyva. Ezután Torockó (Trascãu), Kövend és Várfalva községeket is az autonómiához kapcsolva, visszakanyarodik és Tordától északnyugatra vonul, Túr községet az autonóm határon belül hagyva. Ezután Ajtonytól északkeletre visszakanyarodik délkeleti irányba és Mezõcsány, Mezõzáh, Mezõsályi, Mezõregõce [helyesen: Mezõpagocsa], Mezõszûcs [helyesen: Mezõrücs], és Nagyercse községeket az autonómia határán kívül hagyva, keletre halad és innen kezdve Maros-Torda (Mures)-megye 1914-es határát követi. A határ mindenütt az egyes városok és községek jelenlegi közigazgatási határait követi.

3. cikk

Az autonóm területen tartományi illetékessége azoknak a román állampolgároknak van:

a) akiknek 1930. szeptember 1én az autonóm területen állandó lakásuk volt,

b) akik maguk vagy akiknek valamely szülõje az autonóm területen született és az önkormányzatnál a tartományi illetõségére igényüket bejelentik.

Kiskorú személyek tartományi illetõséggel az autonóm területen akkor bírnak, ha a törvényes atyjuk, ilyennek hiányában anyjuk az a) [pont] alapján megszerezte a tartományi illetõséget, illetõleg megszerezte volna, ha életben lenne.

A b) pontban elõírt bejelentést a kiskorú helyett annak törvényes képviselõje teszi meg.

Az erdélyi székelyek autonóm területén tartományi illetõséggel bíró személyek a román állam egész területén a román állampolgárokat megilletõ összes polgári és politikai jogokat gyakorolhatják. Az autonóm területen tartományi illetõséggel nem bíró személyek az autonóm területen ugyancsak gyakorolhatják a román állampolgárokat megilletõ összes polgári és politikai jogokat, azoknak a jogoknak a kivételével, amelyeket az alábbi cikkek kifejezetten az autonóm területen illetõséggel bíró személyek részére tartanak fenn.

II. Az önkormányzat hatásköre

4. cikk

Amennyiben a jelen szerzõdés másként nem intézkedik, az autonóm területen is a törvényhozás joga a román államot, a kormányzati és közigazgatási teendõk ellátásának joga viszont, ideértve a kormányrendelet alkotását is, az autonómiát is.

E hatáskörök bármelyik oldalról való megsértése, vagy akár a román állam részérõl a törvényhozásnak részletes rendelkezésekkel, akár az autonómia részérõl a kormányzatnak magas elvû rendelkezésekkel túlságosan kiterjesztett mérvben [sic!], és az elsõ esetben az autonómia, a második esetben a román állam jogos érdekeinek sérelmével való igénybe vétele [?] eseteiben a jelen szerzõdésben megállapított egyeztetési és esetleg hatásköri bíráskodási eljárásnak van helye az állam és az önkormányzat, mint ilyenek között.

5. cikk

Az önkormányzat hatáskörébe tartozik saját alkotmányának a jelen szerzõdés keretei között való megállapítása, illetve kiépítése, ideértve az autonóm törvényhozás, kormányzat és közigazgatás megszervezését, valamint a saját alkotmánya büntetõjogi biztosításáról való gondoskodást.

A jelen szerzõdés rendelkezései, minthogy azok az önkormányzat alaptörvényeként tekintendõk, az önkormányzat törvényei közé becikkelyezendõk.

Az autonóm terület lakosságának a tartományi és a helyi kormányzatokban való részvételét, beleértve a választójogot, továbbá az autonóm terület közigazgatási beosztását, a közigazgatási hatóságok és szervek megszervezésével együtt, minden fokon az autonómia szabályozza. Ugyancsak az autonómia szabályozza a jelen egyezmény keretein belül a tartományi illetõség kérdéseit, valamint nyilvántartását is.

Az autonóm tartományi illetõséggel bíró személyek az autonómia szervei elõtt teszik meg a nemzetiségi (anyanyelvi) hovatartozásuk és jogaik szempontjából esetleg szükséges nyilatkozatokat is. Általában a statisztikai adatgyûjtés joga az autonómia területén, bármily célú legyen is az, a végrehajtás tekintetében az autonómia jogkörébe tartozik.

6. cikk

Az autonómia közelebbi hatáskörébe tartozik mindenekelõtt a köznevelés, közoktatás, közmûvelõdés és sport ügye, ideértve a kulturális és mûvészeti intézmények, színházak és mozgóképszínházak létesítését és fenntartását is. Ezekre vonatkozólag az autonómia az alábbiakból kitûnõ korlátozásokkal, törvényeket, jogszabályokat alkothat és azokat õ hajtja végre.

Az iskolák tantervét és vizsgarendjét az autonómia szervei állítják össze és választják meg a használni kívánt tankönyveket, de a tantervet, vizsgarendet és tankönyveket jóváhagyás végett fel kell a román kormányhoz terjeszteniök. A román kormány az autonómia területen kívül mûködõ megfelelõ állami tanintézetekre elõírt feltételeknél terhesebbeket az autonómia tanintézeteinél sem követelhet. A román nyelvnek, mint tantárgynak tanítását legfeljebb olyan óraszámban követelheti, mint amilyenben az önkormányzati iskolák a magyar nyelvet, mint tantárgyat tanítják. Ha a román kormány az önkormányzatnak a jelen bekezdésben említettek tárgyában tett javaslatainak beérkezésétõl számított 60 napon belül nem értesíti az önkormányzatot érdemi elhatározásáról, akkor a javaslatot véglegesen jóváhagyottnak kell tekinteni.

Az autonóm terület iskoláiban, beleértve bármely olyan vizsgát, amely a romániai egyetemekre és fõiskolákra [való] felvétel feltétele, kizárólag az önkormányzat részérõl kijelölt bizottságok elõtt magyar nyelven történnek. Nem magyar anyanyelvûek szabadon választhatnak a magyar és román nyelv között.

Az autonóm terület román nyelvû lakosai részére minden községben, ahol gyermekeik száma a harmincat meghaladja, az õ nyelvükön tanító legalább egy elemi népiskoláról, az egész autonóm területen pedig legalább egy olyan középiskoláról kell gondoskodnia, amilyent a magyar nyelvû lakosok részére tartanak fenn.

7. cikk

A Székelyföldön honos egyházak, felekezetek jelenlegi kiváltságainak esetleges megváltoztatásához az autonómia beleegyezése szükséges. Az autonómia területén levõ egyházak lelkészei jövedelmének kiegészítésére vonatkozó kérdések az autonómia hatáskörébe tartoznak. A görögkath. és orth. egyházakat érintõ szabályokat azonban a román kormány beleegyezése nélkül nem változtathatja a róm. kath. és protestáns egyházakra vonatkozóknál hátrányosabbakra.

8. cikk

Az elsõ és másodfokú büntetõ és polgári bíróságok és vádhatóságok, valamint büntetõintézetek szervezése az autonómia hatáskörébe tartozik. Az autonóm bíróságoktól az állam legfelsõbb bíróságai elé vihetõk mindazon ügyek, amelyeket az állam egész területén érvényes szabályok szerint a legfelsõbb bíróság elé lehet vinni. A vádhatóságoknak a román kormány a székelyföldi tárcanélküli miniszter közbenjöttével [sic!] utasítást adhat.

Polgári és büntetõügyekben a bíráskodást harmadfokon az erdélyi székelyek autonóm területére nézve is a román semmítõszék látja el, amelynek kebelében azonban külön tanácsok szervezendõk az azon ügyekben való ítélethozatalra, amelyekben alsóbb fokon az autonóm területen bíróságok hoztak ítéletet. E tanácsok tagjaivá többségükben olyan bírák nevezendõk ki, akik elõzõleg az autonóm területen mûködõ bíróságok tagjai voltak, az autonóm területen illetõséggel bírnak és a magyar nyelvet mind szóban, mind írásban tökéletesen bírják. Ezen tanácsok elõtt magyar nyelven lehet tárgyalni s hozzájuk magyar nyelven lehet beadványokat beadni. Ezek az autonóm törvényeket is alkalmazni kötelesek.

9. cikk

Az anyagi büntetõjog szabályainak megállapítása az autonómia területére kiterjedõen is állami jog ugyan, de az autonómia védelmére és az autonóm hatáskörbe tartozó ügyekben az önkormányzatnak is joga van saját területére érvényes szabályokkal egyes cselekményeket bûncselekményekké, vagy kihágássá nyilvánítani.

A büntetõ eljárás szabályozása is az állam hatáskörébe tartozik azzal a megszorítással, hogy az autonóm terület lakosainak [az] autonóm területen vagy az autonómia ellen bárhol elkövetett bûncselekményeit a rendes autonóm bíráskodás elõl elvenni nem lehet.

Az elsõ fokon autonóm területen lévõ bíróságoktól elítélt személyeken a büntetést az autonómia felügyelete alatt lévõ szervek hajtják végre.

10. cikk

A magánjog az állam törvényhozásának hatáskörébe tartozik, azonban

a) az öröklési jog,

b) a családi jog a házasság megkötésére és felbontására vonatkozó szabályok kivételével,

c) a bérletre és haszonbérletre vonatkozó jogszabályok,

d) a telekkönyvre vonatkozó jogszabályok az önkormányzat hatáskörébe tartoznak, továbbá

e) az önkormányzat állapítja meg a kereskedelmi társaságok kivételével a jogi személyek létesítésének és elismerésének feltételeit s azok meglétét a kereskedelmi társaságoknál is az autonómia szervei igazolják.

11. cikk

A kizárólag autonóm hatáskörbe esõ ügyekre nézve az önkormányzatnak joga van a legfelsõbb fokon ítélkezõ közigazgatási bíráskodást szervezni. Az autonóm területen az állami szervek részérõl intézett közigazgatási ügyekben a közigazgatási bíráskodást a román állam illetékes szervei intézik. A 8. cikk 2. bekezdésének rendelkezése a közigazgatási bíráskodást a román államban legfelsõbb fokon ellátó szervre is megfelelõen alkalmazandó azzal, hogy az autonóm terület ügyeiben illetékes tanácsok tagjaivá csak olyan bírák, illetve közigazgatási tisztviselõk nevezhetõk ki, akik elõzõleg az autonóm területen mûködõ bíróságok bírái, illetve közigazgatási hatóságok tisztviselõi voltak.

12. cikk

Az egyrészrõl az autonóm bíróságok, illetve közigazgatási hatóságok, másrészrõl az autonómián kívüli román bíróságok, illetve közigazgatási szervek közötti hatásköri összeütközések ügyében felerészben az elõbbi cikk szerint az autonóm területre vonatkozó ügyekben ítélkezésekre megalakított tanácsoknak autonóm tartományi illetõségû, felerészben a megfelelõ legfelsõbb román ítélkezõ szervek többi tagjaiból a király részérõl történõ kijelöléssel alakított és a román semmítõszék elnökének vezetésével mûködõ különleges tanács ítélkezik.

13. cikk

Az elõzõ cikkben említett tanács ítélkezik az országos és önkormányzati hatáskörök között a 4. cikk értelmében elõállható összeütközések eseteiben is.

E bíráskodás megindítása vagy az állam miniszterelnökének, vagy az önkormányzat kormányzójának panasza alapján történhet.

A bíráskodás útjára való lépés elõtt azonban ez összhang helyrehozását elõbb az autonómia ügyeivel foglalkozó tárcanélküli miniszter, ha ennek nem sikerül, a román országgyûlés és az önkormányzat tartománygyûlésének 5-5 tagjából álló küldöttség egyezkedéssel kísérli meg.

14. cikk

A hadkiegészítési intézkedéseket az önkormányzat szervei hajtják végre. Hadmûveletek esetét kivéve, az önkormányzat szervei intézik [a] nem katonai személyek vagyontárgyainak katonai célra történõ igénybevételét is.

A székelyföldi illetõségûek katonai szolgálatára és az ottani vagyontárgyak igénybevételére vonatkozó szabályok nem lehetnek terhesebbek a Románia egyéb részeire vonatkozóknál.

A román kormány az autonóm tartományi illetõséggel bíró katonai személyeket együttesen osztja be katonai alakulatokba és ezek kiképzése s vezénylete anyanyelvükön történik. Ezek lehetõleg a Székelyföldön állomásozzanak. Az ilyen alakulatoknál mûködõ szolgálati ágakhoz lehetõség szerint olyan személyeket kell beosztani, akik autonóm tartományi illetõségûek. Gondoskodni kell arról, hogy az autonóm tartományi illetõségûeket olyan arányban osszák szét az összes fegyvernemek és szolgálati ágak között, mint ahogy az autonóm területen kívülieket szétosztják. A székelyföldiekbõl összetevõdõ alakulatok tagjai a székely címet viselhetik.

15. cikk

Állami hatáskörbe tartozik mind törvényhozási, mind közigazgatási vonatkozásban a vasút, posta, távközlekedés, [sic!] külkereskedelem és devizagazdálkodás ügye. Ezeknek az ügyeknek az intézésére azonban a Székelyföldön külön közigazgatási körzeteket és szerveket kell létesíteni, illetve a külkereskedelem és devizagazdálkodás szerveinél az autonómia aránylagos képviseletérõl gondoskodni kell.

A fenti rendelkezés nem gátolja az autonómiát abban, hogy helyi vasútak létesítését engedélyezze.

Útügyekben és vízügyekben azonban csak a törvényhozás joga tartozik országos hatáskörbe.

Az önkormányzat rádióvevõkészülékek használatát is engedélyezheti, ezek díjait beszedheti és saját maga leadóberendezést létesíthet. Idegenforgalma elõmozdítására az autonómia megfelelõ szervet létesíthet.

16. cikk

Az iparügyi közigazgatás körébe, ideértve a bányászati, és kohászati, úgyszintén villamosenergiagazdálkodással kapcsolatos közigazgatást, továbbá az ipari, bánya kohóvállalatokban, valamint a villamosmûveknél foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozó munkaügyi igazgatás körében az egyébként az állam, a központi kormányhatóság, vagy más központi szerv, illetõleg ezek részérõl megbízott szerv hatáskörébe utalt jogokat, az autonóm területen az önkormányzat, illetõleg a részérõl kijelölt szerv gyakorolja.

A háziiparra vonatkozólag a törvényhozás joga az önkormányzatot illeti.

17. cikk

A földmûvelés (erdészet) körében az állat- és növényegészségügyi kérdések kivételével, az önkormányzatot illeti a törvényhozás joga.

18. cikk

Népjóléti vonatkozásban az önkormányzatot illeti a törvényhozás joga is, az általános szociális (pl. szegényügyi), a gyermekvédelmi, kisdedóvási és társadalombiztosítási ügyek tekintetében. A társadalombiztosítási bíráskodás is az önkormányzat hatáskörébe tartozik.

19. cikk

A pénzügyek terén az önkormányzat törvényhozásának jogkörébe tartozik:

a) az önkormányzat költségvetésének és zárszámadásának megállapítása,

b) kölcsönöknek az önkormányzat, illetve szervei részére való felvétele,

c) önkormányzati adók, közszolgáltatások [sic!] és egyéb jövedelmi források bevezetése.

Az önkormányzat kormányzati és közigazgatási hatáskörébe tartozik az országos pénzügyi törvények végrehajtása, ehhez képest az összes adók kivetése, kezelése és behajtása is.

20. cikk

Az önkormányzat területén az államnak, valamint az állami érdekeltségeknek (önálló hatósági és jogi személyiségû pénztáraknak) ingatlanai és tartozékai, üzemei, vállalatai, érdekeltségei és jogosítványai tekintetében a tulajdonjog, továbbá a természeti kincsek kihasználásának joga a jelen egyezmény becikkelyezésének napján az autonóm tartományra száll és ilyen tulajdonjogot vagy kihasználási jogot a román állam, illetve annak joga alapján bármely érdekeltség vagy önálló kezelésû szerv csak az autonómia hozzájárulásával szerezhet.

21. cikk

Az autonómia pénzügyi forrásai a következõk:

a) az autonómia területén a román törvényekben szabályozott módon beszedett közvetlen és közvetett adók, illetékek és díjak,

b) a 19. cikk c) pontjában említett önkormányzati adók, közszolgáltatások és jövedelmi források,

c) a 20. cikk értelmében az autonómiát illetõ tulajdonjogokból és szanálási* jogból eredõ jövedelem,

d) a tartomány részérõl felvett kölcsönök,

e) a román állam költségvetésébõl az alábbi cikkek értelmében juttatott hozzájárulás.

22. cikk

Románia kötelezi magát arra, hogy az autonóm területen az autonóm kormányzat útján olyan mérvû beruházásokat eszközöl és az autonóm kormányzattal egyetértésben olyan gazdaságpolitikai intézkedéseket tesz, ideértve a külkereskedelemre vonatkozókat is, amelyek az autonóm terület gazdasági életének és pénzügyi teljesítõ képességének az országos (erdélyi) színvonalra való emeléséhez szükségesek abból a célból, hogy a tartomány saját bevételi forrásaiból kiadási szükségleteit minél nagyobb mértékben fedezhesse.

A román állam, tekintettel arra, hogy az autonómia területével kapcsolatos pénzügyi bevételek egy része nem az autonómia szerveihez, hanem az állam szerveihez folyik (pl.: vámok, egyes közvetett adók), továbbá az autonómia pénzügyi teljesítõképességének fokozására is szükség van, az alábbiak szerint kiszámított hozzájárulást adja az autonóm tartománynak:

A román állami költségvetés kiadási elõirányzatának összegét, beleértve a póthiteleket az Erdélyre és az államterület többi részére esõ kiadásokra szét kell választani a két terület elõirányzott egyenesadóinak arányában. Az így Erdélyre jutó részt pedig lélekszám szerint az önkormányzat és a többi erdélyi terület között kell megosztani.

A román állam összes évi nyers bevételéhez hozzá kell adni az állami üzemek, önálló kezelésû pénztárak, vállalatok stb. tiszta bevételét, továbbá az önkormányzatnak a 21. cikk a) és c) pontjaiban említett bevételeket és le kell venni az egész államterület vasúti és postai bevételeit. Az így mutatkozó összegbõl az állam annyit köteles az autonómia részére juttatni, mint ahányad részét a Székelyföldön az elõzõ évben szedett egyenes, nem önkormányzati adók az egész román állam területén az elõzõ évben szedett hasonló adóknak kiteszik.

A fentiek szerint kiszámított arányszám nem lehet az autonómiára hátrányosabb annál az aránynál, amellyel saját lakossága az egész román államterület lakosságának számához viszonyul.

A hozzájárulás az autonómia önálló pénzügyi gazdálkodásának elsõ egész vagy töredék évében nem lehet kisebb a román állam nyers bevételei és az állami üzemek, önálló pénztárak, vállalatok tiszta jövedelme összegének egyhuszad részénél.

A fenti hozzájárulást évi tizenkét részletben minden hó elsõ felében kell az autonómia pénztárába befizetni.

23. cikk.

A román állam részérõl a fenti cikk értelmében az önkormányzatnak adandó hozzájárulás összegét minden évben a 13. cikk második bekezdésében szabályozott ötöt tagú küldöttség számítja ki a román kormány, illetve a tartományi kormányzó részérõl rendelkezésre bocsájtott adatok alapján. Mindaddig, míg a fenti bizottság új hozzájárulási arányt meg nem állapít, a korábbi idõszakban érvényes aránynak megfelelõen kell a havi hozzájárulási összeget kifizetni.

III. Az önkormányzat szervei és az ezzel összefüggõ állami szervek

24. cikk

Az autonóm területen a hatóságok és intézmények hivatalos nyelve a magyar, azonban a román nyelvet a bíróságok, állami, valamint önkormányzati szervek elõtt és a tartománygyûlésen, valamint az önkormányzati testületekben szabadon lehet használni.

25. cikk

Az önkormányzat tisztviselõinek és alkalmazottainak kinevezése, illetõleg választása, valamint felügyelete az önkormányzat hatáskörébe tartozik, ideértve az autonóm tartomány bíróságainál mûködõ bírákat, valamint az autonóm tartomány nevelõ- és tanintézeteiben mûködõ alkalmazottakat is.

26. cikk

Az autonóm ügyekben a törvényhozó hatalmat a tartománygyûlés gyakorolja, amelynek ötven tagját négy évi idõtartamra az autonóm területen tartományi illetõséggel bíró és életük 21. évét betöltött ottani lakosok választják az általános, egyenlõ, közvetlen, titkos, és aránylagos választás elve szerint. Képviselõnek csak az autonóm területen tartományi illetõséggel bíró személy választható. Ezenfelül a tartománygyûlés tagjai sorába még öt román állampolgárságú közéleti kiválóságot meghívhat tagjául, ha nem is bírnak tartományi illetõséggel. Mindezeket a képviselõket ugyanaz a mentelmi jog illeti meg Románia területén, mint amilyen a román állam törvényhozó testületének tagjait.

A tartománygyûlési választójog és választási eljárás szabályozásáról az autonóm törvényhozás az elõzõ bekezdés korlátai között intézkedhet. Saját ügyrendjét a tartománygyûlés maga állapítja meg.

A tartománygyûlés részérõl hozott autonóm törvényeket a román király erõsíti meg. A megerõsítés csak akkor tagadható meg, ha a tartománygyûlés a jelen szerzõdésben meghatározott hatásköröket túllépi, vagy ha az autonóm törvény tartalma Romániának nemzetközi szerzõdésben vállalt kötelezettségeivel ellenkezik.

A román király a román kormány javaslatára a tartománygyûlést feloszlathatja, de ebben az esetben az új választást akként kell megtartani, hogy az új tartománygyûlés a feloszlatás napjától számított hat héten belül egybeülhessen.

27. cikk

Az autonóm tartomány élén az autonóm kormányzó áll, akit a tartománygyûlés választ a tartományi illetõséggel bíró személyek közül titkos szavazással és tisztében a román király erõsíti meg. A megerõsítés csak akkor tagadható meg, ha a választás a cikk rendelkezéseinek megsértéseivel történik.

A tartományi kormányzó az összes autonóm ügyek legfõbb intézõje és képviselõje. E mellett megilletik a tartománygyûlés összes jogai, ideértve a mentelmi jogot is, amely õt hivatalnokoskodása idején mindig megilleti. Felelõs a tartománygyûlésnek, és ha az bizalmatlanságát nyilvánítja vele szemben, tisztérõl lemondani köteles.

28. cikk

Románia az erdélyi székelyek autonóm területének a román törvényhozó testületekben olyan számú képviseletet biztosít, amely az autonóm terület lakossága és az állam összes lakossága között számarányának megfelel. A választás, illetõleg kinevezés a román királyság törvényeinek megfelelõen történik.

29. cikk

Az autonóm tartomány és a román állami kormány összemûködésének [sic!] biztosítására a román kormányba székelyföldi tárcanélküli miniszter nevezendõ ki, aki szavazati joggal bíró tagja a román minisztertanácsnak. A román parlamentnek felelõs, és közvetíti az érintkezést egyrészrõl a román király és a királyi kormány, másrészrõl az autonóm tartománygyûlés és a tartományi kormányzó között.

A tárcanélküli miniszter gyakorolja az önkormányzattal szemben a román kormánynak azt a jogát, hogy az önkormányzat szerveitõl annak ügyeire jelentést kívánjon.

30. cikk

Románia kötelezi magát arra, hogy az erdélyi székelyek autonóm területén azoknak az ügyeknek az intézésére, amelyek nem tartoznak a jelen szerzõdés értelmében az autonómia hatáskörébe sorolt ügyek közé, csak olyan tisztviselõket és alkalmazottakat fog alkalmazni, akik a magyar nyelvet mind szóban, mind írásban jól bírják. Kívánatos, hogy mindezeket javarészt a tartományi illetõséggel bírók közül alkalmazzák.

Azoknak a román minisztériumoknak kebelében, amelyeknek hatáskörébe olyan ügyek tartoznak, amelyek nem autonóm hatáskörbe tartoznak, az erdélyi székelyek autonóm területe ügyeinek intézésére külön osztályok szervezendõk, vagy elõadók alkalmazandók. Ezekben az osztályokban szintén csak olyan tisztviselõk és alkalmazottak mûködhetnek, akik a magyar nyelvet mind szóban, mind írásban bírják.

IV. Záró rendelkezés

31. cikk

Románia kötelezi magát, hogy a fenti cikkek rendelkezéseinek teljes szövegét a jelen szerzõdés hatálybalépésétõl számított egy esztendõn belül törvénybe iktatja. Egyben kötelezi magát arra, hogy az említett törvény végrehajtására [sic!] szükséges törvényeket és más jogszabályokat egy éven belül életbe lépteti, s mind a törvényeknek és más jogszabályoknak hatóságai útján való lelkiismeretes, késedelem nélküli végrehajtásáról minden rendelkezésre álló eszközzel gondoskodik akként, hogy a tartománygyûlés az életbe léptetéstõl számított hat hónapon belül összeülhessen.

Románia kötelezi magát arra, hogy a jelen szerzõdéssel ellenkezõ törvényt vagy rendeletet nem alkot és azzal ellenkezõ hatósági intézkedést nem tesz és nem tûr.

32. cikk

Románia hozzájárul ahhoz, hogy a fenti cikkek rendelkezései az Egyesült Nemzetek Szervezetének garanciája alá helyeztessenek és a nemzeti kisebbségek védelme tárgyában ............ részérõl .......... napján ..........ban kötött szerzõdés III. fejezete 1. címében foglalt rendelkezések a jelen szerzõdés végrehajtása tekintetében is alkalmaztassanak.

Románia eleve hozzájárul ahhoz is, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének bármely tagállama joghatállyal felhívhassa a Biztonsági illetve a Gazdasági és Szociális Tanács figyelmét a jelen szerzõdésben foglalt kötelezettségek valamelyikének bárminemû megsértésének veszélyére és hogy ilyen esetekben az Egyesült Nemzetek Szervezetének illetõ szerve az üggyel feltétlenül foglalkozzék.

Románia hozzájárul ahhoz, hogy abban az esetben, ha a jelen szerzõdés cikkeire vonatkozó jogi vagy ténykérdésekrõl Románia és az Egyesült Nemzetek Szervezetének bármely tagállama között véleménykülönbség merülne fel, ez a véleménykülönbség jogi jellegû vitának tekintessék és akár Románia, akár az Egyesült Nemzetek Szervezetének illetõ tagállama által végérvényes eldöntés végett a Nemzetközi Bíróság elé legyen vihetõ.

A jelen szerzõdés rendelkezésein kívül a Székelyföldön is igénybe vehetõk lesznek az általános nemzetközi kisebbségvédelmi szerzõdés szabályai, amennyiben a jelen szerzõdés rendelkezései az ottani kisebbségek részére meszebbmenõ védelmet nem biztosítanak.

34. cikk

A jelen szerzõdés rendelkezéseit a román törvényhozás és az önkormányzat tartománygyûlésének egyetértõ állásfoglalása esetén is csak az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának az Alapokmányában a határozathozatalra megkívánt módon nyílvánított hozzájárulásával lehet megváltoztatni.

A tervezet eredeti példánya a Magyar Országos Levéltár Jelenkori Gyûjteményében található, a Belügyminisztérium Törvényelõkészítõ Osztálya iratai között. Jelzete: XIX-B-1-c, 15. doboz, 85. tétel, 70.127/1946. Közlésünk szöveghûen adja közre a dokumentumot. Egyes esetekben, ha nyilvánvalóan rosszul adták meg az illetõ helység nevét, szögletes zárójelben, dõlt betûvel közöljük a helyes helységnevet. Egy esetben a szövegrész olvasata bizonytalan, ezt *-gal jelöljük.