|
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának tájékoztató folyóirata
Elektronikus változat
122. szám
- 2000. május 2.
|
Dékáni közlemény
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának
a 2000. költségvetési évre szóló intézkedési terve
(Tézisek)
Bevezetõ megjegyzések
A 2000. évre szóló intézkedési terv abból a 2000. március végére-április
elejére körvonalazódni látszó kari gazdasági helyzetbõl indul ki,
mely szerint a Karnak az idén — a volt JATE-karok szolidaritásának köszönhetõen
kisebb, 2001-tõl viszont tetemes — bérhiánya lesz és a költségvetési
támogatásból rendelkezésére álló dologi elõirányzata
— évek óta változatlanul, az idén is és ezt követõen is — elégtelen
lesz a Kar, intézetei és tanszékei mûködtetéséhez.
Az intézkedési terv egy olyan helyzetben készül, amikor van remény
arra, hogy az év folyamán korrekciós összegként további költségvetési
támogatáshoz jut még a Kar, s akkor enyhíthetõk lesznek az itt kialakított
szigorító gazdálkodási irányelvek. Természetesen ezzel a — most még
csak valószínûsíthetõ — pótlólagos támogatással a
jelen terv nem számolhat.
Az intézkedési tervben megfogalmazott feladatok két típusát
különböztethetjük meg: az Egyetemen/Karon belül és az Egyetemen kívül
megvalósítandó feladatokét.
Az Egyetemen kívüli feladatokat, melyek megvalósítása esetén
nem csak a 2000. költségvetési évben mutatkozó nehézségeink lennének
elháríthatók, a mostani dokumentumnak nem célja megfogalmazni. Lényege azonban
összefoglalható: a jelenlegi helyzetben az Egyetemen kívül
tehetjük a legtöbbet annak érdekében, hogy megoldódjanak anyagi gondjaink. A dékáni
vezetés alapvetõ kötelessége, hogy — erejéhez képest — mindent megtegyen
annak érdekében, hogy növekedjen országos érdekérvényesítõ
képességünk. Elfogadhatatlan, hogy a jórészt kiscsoportokban folytatott, költségigényes
bölcsészképzés — más társadalomtudományi képzésekhez
viszonyított — finanszírozása ilyen alacsony szinten maradjon. Igazságtalan, hogy néhány
szakunk, pl. a kommunikáció a nem-kísérletes, vagyis "olcsó" kategóriában
szerepeljen, holott eszközigénye legalább olyan drága, mint a kísérletes
TTK-s szakoké.
Alapelvek
Le kell szögezni, hogy az alábbiakban részletezett intézkedések nem csökkenthetik azt a színvonalat, melyet a Bölcsészettudományi
Kar alapvetõ, egyetemi szintû oktatási
feladatainak ellátása során és a tudományos kutatás területén országos viszonylatban — és számos diszciplínában
nemzetközileg — elért.
Nem lehet fontosabb prioritás számunkra a jelenlegi — bízvást méltatlannak minõsíthetõ
— anyagi kondíciók mellett sem annál, mint az, hogy megõrizzük értékeinket,
hagyományainkat. Integrált egyetemünk hírnevét, valós
értékeit is akkor szolgáljuk igazán, ha nem a SZTE Bölcsészettudományi
Kara egyetemi szintjét devalváljuk fõiskolaivá, hanem megõrizzük azt egyetemiként.
Az értékek föladását akkor sem vállalhatjuk, ha mindez, mint jelenleg tapasztalhatjuk,
alkalmi elõnyökkel kecsegtetne.
Tudomásul kell ugyanakkor vennünk, hogy éppen hagyományos értékeink
megõrzésének érdekében némileg át kell alakítanunk képzési
struktúránkat, piac-érzékenyebbé kell tennünk kínálatunkat
és költségvetési támogatásunk mellett növelni kell saját bevételünket.
A dékáni vezetés nem gondolhat a Kar karcsúsítására,
mert nincsenek a Karon fölösleges munkatársak. A szakmailag is védhetõ — közvetlen
vagy közvetett módon anyagi elõnyökkel is járó — átszervezéseket
azonban nem kerülhetjük el. Ez lehet a módja annak, hogy a jelenlegi
helyzetben is kielégíthessük több tanszékünk, intézetünk jogos
státuszigényét. Ez adhat anyagi helyzetünk kedvezõ alakulása esetén
némi esélyt arra, hogy a Karon még 2000-ben megtörténhessenek a régóta
várt docensi elõlépések, s elgondolkodhassunk azon, hogy hány egyetemi tanári
pályázatot tudunk kiírni a 2000/2001. tanév során.
Konkrét intézkedések
A konkrét intézkedéseket két csoportba sorolhatjuk:
A) a már a 2000. évben kedvezõ gazdasági
hatást kifejtõ intézkedések,
B) az elkövetkezõ évek gazdasági
kondícióit javító intézkedések, melyek megtervezésével,
kimunkálásával és/vagy bevezetésével nem várhatunk tovább.
A.1-2. A Karon meglévõ bérhiány
kezelésére két forrás kínálkozik:
— a minden évben tapasztalható átmeneti mobilitás miatt keletkezett
bérmegtakarítás;
— a más munkahelyre való eltávozások, nyugdíjazások stb. során
tartósan fölszabaduló bérkeretek.
Ahhoz, hogy fölszámoljuk a 2000. évi bérhiányunkat az említett
két forrás elégséges fedezetet biztosít. Az átmeneti bérmegtakarítást
teljes egészében, a fölszabaduló bérkereteket — nem az ún. fûnyíró-elv
érvényesítésével — átlagosan legalább 50 %-os szinten hiányunk
csökkentésére kell fordítanunk.
Intézkedések:
1. Az átmeneti bérmegtakarítás a 2000. évben egyáltalán
nem használható föl. Kivételt képeznek azok az esetek, ahol az átmeneti
bérmegtakarítás terhére, az 1999/2000. tanév II. félévi oktatási
feladatainak ellátásához már történt megbízási szerzõdéses
alkalmazás. 2000. május 12. után az átmeneti bérmegtakarítás sehol,
kivételesen sem használható föl.
2. a tartós bérmegtakarítás legalább 50%-a a hiány pótlására
fordítandó.
Az intézkedés 2000-ben folyamatos.
Felelõs: Berta Árpád, dékán.
A.3. Költségvetési forrásból
származó beruházási és dologi kiadásaink évek óta elégtelenek
a Kar és egységei mûködtetéséhez. Ahhoz, hogy itt pozitív elmozdulás
legyen, természetesen, a bölcsész szakok normatív finanszírozási összegének
kell emelkednie. Ugyanakkor, apró segítségként, már az idei évben is
megkísérelhetjük azt, hogy intézeteink, tanszékeink mûködési
kiadásra fordítható forrásait némileg emeljük. Az elképzelés
lényege, hogy 2000-ben átmenetileg megszüntetjük a korábbi évek — egyébként
dicséretes — gyakorlatát, miszerint a Kar saját bevételeibõl éves mûködési
költsége mintegy 20 %-ának megfelelõ összeggel támogatta az intézeti
/ tanszéki tudományos rendezvényeket, intézeti / tanszéki kiadványok
megjelentetését, kollégáink konferencia részvételét, külföldi
tudományos szervezeti tagdíjaikat stb.
Intézkedés:
A fenti összeg nagy része kerüljön szétosztásra a saját bevételi
forrást szerzõ kari egységek között, kisebb része képezzen egy olyan
puffert, mely 2000-ben kisegítheti az önhibájukon kívül gazdaságilag ellehetetlenedõ,
de saját bevételi forrás megteremtésére igazolható kísérletet
tett egységeket. A Gazdasági és Kubatúra Bizottság dolgozzon ki egy a saját
bevételeket ösztönzõ modellt.
Határidõ: 2000. május 15.
Felelõs: Koszta László, ifjúsági és gazdasági dékánhelyettes.
A.4. Érvényesítenünk kell
a volt JATE dékánjainak elvi megállapodására építve azt a régi
kari követelést, hogy a karok közötti átoktatásokat egységes normatíva
alapján (a jelenlegi 4. finanszírozási kategóriával számolva) az 1999/2000.
tanév II. félévétõl kezdve az érintett karok között kölcsönösen
rendezni kell. 2001. januárjától a volt JATE-n kívüli Karokkal is hasonló
modell alapján kívánunk megállapodni. Érvényt kell szereznünk annak
a követelésünknek is, mely szerint a volt JATE és a BMI közötti megállapodás
alapján Egyetemünkre jutó összeget teljesen új elvek alapján kell fölosztani.
A jelenlegi belsõ megosztási arányok elfogadhatatlanok.
Határidõ: 2000. szeptember 1.
Felelõs: Berta Árpád, dékán.
A.5. Még a 2000. évben enyhíteni
kell elviselhetetlen kubatúra viszonyainkon, nem várhatunk arra, hogy javulhat helyzetünk, amint
fölépül az új könyvtárépület. Jelenlegi helyzetünk olyannyira
siralmas, hogy nemcsak a megfelelõ munkavégzésnek vált a gátjává,
de annak is, hogy kiegészítõ forrásokat telepíthessünk a Karra.
Az intézkedés 2000-ben folyamatos.
Felelõs: Koszta László, ifjúsági és gazdasági dékánhelyettes.
B.1. Újra kell gondolnunk — és a készülõ
kari stratégiai tervben rögzítenünk kell — a karon jelenleg oktatott szakok felvételi
keretszámait. Azoknál a jelenlegi oktatási szerkezetünkben is szereplõ szakoknál,
ahol indokolt a mostani keretszám csökkentése, el kell határoznunk magunkat a kialakult
status quo folyamatos módosítására. Ennek többféle — itt nem részletezendõ
— módja is elképzelhetõ. Jelezni kívánjuk azonban, hogy
— lényeges lenne, ha a status quo módosításaikor megteendõ
lépéseket megfelelõ kari támogatás kísérné;
— a dékáni vezetés nem fogja támogatni, hogy a status quo módosítása
radikális módon történjék;
— a dékáni vezetés elszánta magát arra, hogy a Kar hosszabb távú
érdekeit mindenképpen a rövid távra szóló meggondolások elé
helyezi.
Intézkedés:
A kari stratégiai tervben rögzíteni kell egy új kari status quo kialakításának
négy-öt éves ütemtervét.
Határidõ: 2000. május 15.
Felelõs: Berta Árpád, dékán.
B.2. Összefüggésben a B.1. pont alatt rögzített feladattal meg kell terveznünk
a Kar új, finanszírozott és új, költségtérítéses képzési
formáit. Új szakok megindítását tervezzük, számos szakunknál
a 2000/2001. tanévtõl kezdve meghirdetjük a fõiskolai szintû kimenetet is. Célszerûnek
látszik mindenek elõtt olyan új, piacképes szakokat alapítanunk és indítanunk,
melyek jelenleg hiányoznak a magyar egyetemek kínálatából. Három-négy
ilyen szak alapítására és indítására már megkezdtük
a tárgyalásokat a szakot akkreditálni tudó, tudományos fokozattal rendelkezõ
szakemberekkel. Jövõnk érdekében mindezt vállalnunk kell, akkor is, ha a Kar mizerábilis
bérhelyzetét és kubatúra viszonyait a tervezett akkreditációk átmenetileg
súlyosbítani fogják.
Intézkedés:
Új képzési formák beindítása, új egyetemi szintû szakok
akkreditációjának elõsegítése.
Az intézkedés 2000-ben folyamatos.
Felelõs: Bagi Ibolya, általános és oktatási dékánhelyettes.
B.3. Az új struktúrájú PhD-képzésekre is
gondolva, támogatnunk kell további PhD programok akkreditációját. Mindez nemcsak
azért létérdekünk, mert az OM kidolgozás alatt álló új finanszírozási
modellje az eddigieknél jobban kívánja támogatni a doktori képzést, de
azért is, mert általános kari tapasztalat, hogy a doktori képzés oktatási
tevékenységünk kiemelkedõen értékes része, mely igazán értelmet
adhat a tanári munkának.
Intézkedés: Új PhD-programok akkreditációjának
elõsegítése.
Az intézkedés 2000-ben folyamatos.
Felelõs: Pukánszky Béla, tudományos és pályázati dékánhelyettes.
Az Intézkedési Tervet a Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsa 2000. április
18-án tartott ülésén egyhangúlag elfogadta.
Szeged, 2000. április 18.
Információk
1.
Dr. Pukánszky Béla, a Szegedi Tudományegyetem docense 2000. április 11-én
tartotta habilitációs elõadásait a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán.
Magyar nyelvû elõadásának címe: „Schneller (1847-1939) személyiségpedagógiája”
volt. Az idegen nyelvû (német) elõadás címe „A gyermekkortörténet,
mint a neveléstörténet új segédtudománya”, a tantermi elõadásé
„A reformpedagógia kialakulásának társadalmom- és eszmetörténeti
elõzményei” volt.
2. A
Center for Theology and the Natural Sciences (CNTS) Science
and Religion Course Program keretében Tóth-Soma László, a Kar Vallástudományi Tanszékének munkatársa elnyerte
a 2000 Science and Religion Course Award Competition díját, 10000 USD-t, Hinduism and Natural Scince - Scientific & Religious Thinking of Hindu Tradition címû kurzusáért. Részletekért
lapozzon
a Kurír utolsó oldalára.
3.
A Felsõoktatási Továbbképzõ
Program (Higher Education Support Programme) 2000. július 10. és 21. között kéthetes
intenzív magyar nyelvû Romológiai kurzust
szervez Budapesten. Jelentkezési lap és bõvebb információ a Pályázati
Irodában. A jelentkezés határideje
május 7.
4.
A pedagógusjelöltek Kazinczy Ferencrõl elnevezett Szép
magyar beszéd versenyének 28. országos
döntõjén Rác Renáta II. évf. magyar szakos hallgatónk Kazinczy-érmet
nyert, Kollár Árpád I. évf. magyar-szociológia szakos hallgatónk pedig
értékes könyvjutalmat kapott. A versenyzõket az országos versenyre B. Fejes Katalin
egyetemi docens készítette fel.
5.
A Szofi Számítástechikai Oktató és Konzultációs
Központ tanfolyamokat hirdet. Részletek
a Pályázati Iroda faliújságján.
Tudományos és PhD hírek
A Kari Tanács 2000. április 18-án a
következõ döntéseket hozta:
- egyhangúlag támogatja az idõntúli
államvizsga letételére vonatkozó javaslatot Bognár István számára.
(10/2000. sz. határozat)
- egyhangúlag támogatja az idõntúli
államvizsga letételére vonatkozó javaslatot Mayer Péter számára.
(11/2000. sz. határozat)
Doktori védések:
Horváth Géza PhD-védése 2000.
május 18-án (csütörtökön) 14 órai kezdettel lesz a BTK Kari tanácstermében.
Szengyörgyi Szilárd PhD-védése
2000. május 22-én (hétfõn) 14 órai kezdettel lesz a BTK Kari tanácstermében.
Doktori szigorlatok:
Piti Ferenc PhD-szigorlata 2000. május 11-én
11 órai kezdettel lesz dr. Makk Ferenc egyetemi tanár szobájában.
Ádám Anikó PhD-szigorlata 2000.
június 2-án 10,30 órai kezdettel lesz dr. Csetri Lajos egyetemi tanár szobájában.
Madarász Klára PhD-szigorlata 2000. június
19-én 11 órai kezdettel lesz dr. Bernáth Árpád egyetemi tanár szobájában.
A 3 éves PhD-jelentkezések határideje: 2000.
május 19-én déli 12 óra.
Rendezvények
1.
A Tudományos és Technológiai
Alapítvány meghívja „Az EU 5.
KTF. Keretprogram Marie-Curie ösztöndíjai” témakörben tartott elõadásra
és konzultációra, melyet két helyszínen, két idõpontban is megtartanak:
- 2000.
május 18-án Budapesten, a BME K épületének
Dísztermében, 9:00 órai kezdettel
- 2000.
május 19-én Veszprémben, a Veszprémi
Egyetem B épületében, 10:00 órai kezdettel.
Az elõadásra a jelentkezési határidõ
2000. május 15. Bõvebb információ a Pályázati Irodában,
illetve a faliújságon.
Pályázatok
1. A
Nemzeti Kulturális Örökség
Minisztérimua meghirdette a 2000/2001-es
akadémiai évre szóló Klebersberg Kunó Ösztöndíjat. A pályázat
célja többek között a magyar nyelv és kultúra külföldi írott
és tárgyi emlékeinek tanulmányozása, könyvtári, kézirattári
és levéltári kutatások támogatása.
Pályázni lehet különösen:
Rómába, Bécsbe, Dublinba, Krakkóba, Halléba, Moszkvába, Velencébe.
Az ösztöndíj idõtartama 2-5 hónap. Az ösztöndíjra egyetemi vagy
fõiskolai oklevéllel rendelkezõ magyar állampolgárok pályázhatnak.
A pályázat benyújtási
határideje: 2000. május 15. A pályázatról bõvebb információ
a Pályázati Iroda faliújságján illetve az Irodában.
2.
Fulbright ösztöndíjak az Egyesült Államokba a 2001/2002-es tanévre.
Azok a magyar állampolgárok pályázhatnak, akik felsõfokú végzettséggel
valamint magas szintû angol nyelvtudással rendelkeznek, és az Egyesült Államokban
szeretnének oktatni, kutatni vagy továbbtanulni. Pályázni bármely tudományterületen
és mûvészeti ágban lehet. Pályázati ûrlapok a Fulbright Bizotttságnál
és a Tanulmányi Tanácsadó Központokban (Szegeden is) vehetõk át.
A pályázatot a szükséges mellékletekkel együtt 2000. július 17-ig,
három példányban, angol nyelven kell a Fulbright Bizottsághoz eljuttatni.
Bõvebb információ a http://www.hvg.hu/new/karrier/fulbright Internet címen is.
A pályázatokkal kapcsolatban a Bizottság
tájékoztató elõadást tart Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem aulájában
(Dugonics téri épület, II. emelet) 2000.
május 9-én 14 órától.
3. Az
Illyés Közalapítvány
Kuratóriuma pályázatot hirdet
a határon túl élõ magyarság önazonossága megõrzésének,
fejlõdésének és megerõsödésének, kulturális-közmûvelõdési,
tudományos, tájékoztatási, hitéleti, szociális és szakmai önszervezõdésének
elõmozdítására irányuló projektjei, programjai támogatására.
A pályázat benyújtásának nincs határideje, a benyújtás és elbírálás folyamatos. Bõvebb információ a Pályázati
iroda faliújságján.
4.
CEU Summer University 2001/HESP Summer Schools Program
2001. Proposals due June 5, 2000. Részletek
a Bölcsészkar honlapján, illetve a Pályázati Irodában.
5. Német Nyári Egyetem Bayreuth-ban 2000 augusztus-szeptemberben. Részletek a Pályázati
Irodán.
6.
Az Erdély-történeti Alapítvány - a magyar állam 1000. évfordulója alakalmából
- pályázatot hirdet egyetemi és
fõiskolai hallgatók, valamint kutatók és tanárok számára két kategóriában olyan történelmi
és tudománytörténeti dolgozatok írására, amelyek témája
Erdély területéhez és az ott lakó népek, etnikumok, nemzetiségiek
munkájához és életéhez kötõdik. A pályamunkákat 2000. június 15-ig kell eljuttatni az alábbi címre: Erdély-történeti Alapítvány,
KLTE Történelmi Intézet, 4010 Debrecen, Egyetem tér 1.
7.
A Magyar Tankönyvért Alapítvány pályázatot hirdet tankönyvírói ösztöndíj elnyerésére a Német
nyelvtan a középiskolák számára
címû kézirat megírására. Bõvebb információ a Pályázati
Iroda faliújságján.
8.
The School of Slavonic and East European Studies offers a Teacher/Fellowship
in Hungarian Studies. Application deadline: 12 May 2000.
Kari Kurír
A JATE Bölcsészettudományi Karának
tájékoztató lapja
Kiadja a JATE BTK Dékáni Hivatala
Felelõs kiadó: Dr. Berta Árpád
dékán
Felelõs szerkesztõ: Pereszlényi
Gábor pályázati referens
Aktuális pályázatok határidõ-táblázata
|
|
|
|
|
|
Diákcsere mozgalomért (diákcserék)
|
|
|
|
|
|
|
|
Hungarian Studies Fellowship
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Hallgatói, Japán, adminisztrátor
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Diákutazások Németországba
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Történelem-földrajz pályázat
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Osztrák-Magyar Akció Alap.
|
Részképzés ausztriai felsõoktatásban,
kutatómunka
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A határon túli magyarság azonosságtudatának
megõrzése
|
|
|
Osztrák-Magyar Akció Alap.
|
Ausztriai és magyarországi oktatási,
kutatási és felsõoktatási együttmûködés
|
|
|
|
Történet- és társtud. kutatások
|
|
|
|
|
|
|
|
Kulturális és mûvészeti rendezvények
támogatása
|
|
For Immediate Release
University of Szeged Professor
Awarded $10,000 Prize for Science and Religion
For information regarding the Science and Religion Course Program visit Center for Theology and the Natural Sciences
Web-site at www.ctns.org, or, contact Peter Hess Competition
Director, tel. 510. 665. 8141, fax 510. 665. 1589, email srcouse@ctns. org
Berkeley, CA — The Center for Theology and the Natural Sciences (CTNS) Science and Religion
Course Program, recently announced that Laszlo Toth-Soma of University of Szeged has been selected as a winner
of the 2000 Science and Religion Course Award Competition for his course Hinduism and Natural Science — Scientific
& Religious Thinking of Hindu Tradition. The award is one of Eighty-three USD10, 000 awards given to university,
college, and seminary professors for designing new courses in science and religion. 31% of this year's award recipients
are from non-U. S. countries, including Pakistan, Mexico, Canada, India, Australia, Ireland, Lithuania, Russia,
the United Kingdom, South Korea, France, Romania, and Hungary.
Established in 1994, the Science and Religion Course Award Competition is designed to support scientists and religious
scholars from a wide range of disciplines as they address questions of science and religion through teaching. Because
limited institutional funding is often an obstacle to scholars developing new courses in science and religion,
the Science and Religion Course Program distributes up to 100 annual awards of US$10, 000 for outstanding new course
proposals to be offered at universities, colleges, and seminaries. Each award is divided evenly between the course
instructor and the host institution.
The Science and Religion Course Program Director, Ted Peters, Ph. D., is enthusiastic about the significance of
this award for the field of science and religion. The Course Program is pleased to support scholars and teaching
faculty tackling the difficult questions raised in the interaction of science and religion. Are science and religion
at war? No, I don't think so. These winning courses suggest otherwise. These courses demonstrate that science and
religion professors are at their best when they open students to fruitful, critical, dialogue. This dialogue can
include dissonance, though it is, by and large, characterized by mutually creative growth."
Selection criteria for the Course Award Competition emphasize the intellectual integrity of both science and religion.
Applicants are encouraged to design their courses to include balanced participation of representatives from multiple
scientific and religious disciplines and traditions. The selection criteria are intended to underline the importance
of constructive conversation—neither warfare nor syncretism—for a rigorous and thoughtful study of science and
religion. Constructive conversation, consisting of intense examination and mutual critique, will engender ongoing
dialogue and open-minded investigation.
The Course Award Competition is a key component of the Science and Religion Course Program's efforts to promote
and support teaching of science and religion worldwide.
Through workshops, conferences, regional collegial support, and the annual course award, the
program fosters a community of scholars and teaching faculty of science and religion, equipping them with pedagogical
resources for course development and instruction.
The Science and Religion Course Program is housed at the Center for Theology and the Natural
Sciences (CTNS) an affiliate of the Graduate Theological Union in Berkeley, California. CTNS, a non-profit international
member organization, promotes the creative mutual interaction between theology and the natural sciences through
research, teaching, and public service. Other CTNS programs include Science and the Spiritual Quest Project, the
CTNS/Vatican Observatory Series: Scientific Perspectives on Divine Action, the CTNS Fellowship in Science and Religion
and Outstanding Books in Theology and the Natural Sciences.
The Science and Religion Course Program is funded by the John Templeton Foundation For more
information on this winning course please contact the University of Szeged.
|