|
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Karának
hírlevele
Elektronikus változat
147. szám
- 2002. november 20.
|
Információk
1.
2002. november 12-én Szegeden tartották a soron következõ Bölcsészdékáni Kollégiumot, ahol a kari vezetõk a minisztérium jelenlévõ
képviselõivel ismertették álláspontjukat a bölcsész normatíva
és az elkövetkezendõ évi költségvetést illetõen. Megállapodtak
abban, hogy közös memorandumot készítenek az Oktatási Minisztérium vezetése
számára, melyben összefoglalják észrevételeiket a bölcsészképzés
képesítési követelményeinek gondjaival és a kreditrendelettel kapcsolatban.
2. A Szegedi Tudományegyetem Médiatudományi
Tanszéke „Kommunikációkutatás
2002” címmel konferenciát
rendez az MTA Szegedi Területi Bizottságának Székházában 2002. november
29-én és 30-án. A konferencia programja a Pályázati Iroda faliújságján
is megtekinthetõ.
3. Hírek a Néprajzi Tanszékrõl
- Dr. Bellon Tibor kollégánk emlékére
engesztelõ szentmise lesz 2002. november 21-én csütörtök este 18.00 órakor
a Fogadalmi templomban.
- Megjelent Tóth János: A barkai Skapuláré
Társulat története. Szerkesztette, a bevezetõ tanulmányt, a jegyzeteket és
a mutatókat írta Barna Gábor. Devotio Hungarorum 8. Szeged, 2002.; Barna Gábor (szerk.):
„Mária megsegített” Fogadalmi tárgyak Máriaradnán „Maria hat geholfen” Votivgegenstände
in Maria-Radna. I-II. Devotio Hungarorum 9. Szeged, 2002.; Barna Gábor – Kótyuk Erzsébet (szerk.):
Test, lélek, természet. Tanulmányok az ethnomedicina emlékeibõl.. Köszöntõ
kötet Grynaeus Tamás 70. születésnapjára. Szegedi Vallási Néprajzi
Könyvtár 8. Budapest – Szeged, 2002.
- 2002. október 26-án látogatást
tett a Néprajzi Tanszéken Prof. Dr. Henryk Zimon, a Lublini Katolikus Egyetem Vallástudományi
Tanszékének vezetõje.
- A Néprajzi Tanszék az MTA, a SzAB és
egyéb alapítványi támogatással 2002. október 8-10-én rendezte
meg 6. vallási néprajzi konferenciáját Kép, képmás, kultusz címmel.
A több tudományágat képviselõ hazai kutatók mellett cseh, német
és spanyol elõadók is jelen voltak.
- Az Egyetem Napján, 2002. november 11-én
díszdoktori címet kapott Tanszékünk javaslatára Prof. Dr. Bo Lönnqvist, a
Jyväskylä-i Egyetem Etnológiai Tanszékének tanára. Lönnqvist professzor
2002. november 13-14-én angol és német nyelvû elõadásokat tartott Tanszékünkön.
- Simon András tud. segédmunkatárs
megkezdte 10 hónapos DAAD ösztöndíját a Göttingeni Egyetem Néprajzi
Tanszékén, ahol elsõsorban vizuális antropológiai kurzuson vesz részt.
4.
A Hispanisztika Tanszék hírei
A hazánkba akkreditált latin-amerikai nagykövetek
által egyetemistáknak alapított tudományos diákköri pályázaton
("Premio Latinoamericano") a tanszékrõl hét hallgató nyújtott be spanyol
nyelvû értekezést. Kaszáné Váró Borbála III. díjat
kapott a chicano-kérdésrõl írott dolgozatával, Engi Emese pedig különdíjban
részesült az argentin vasutak történetérõl írt tanulmányával.
A tanszék munkatársainak ez év õszén
a következõ tudományos munkái és mûfordításai jelentek meg:
- Tóth Ágnes: Angol-amerikaiak Felsõ-Kaliforniában
a mexikói idõszakban, 1821-1848.
- Anderle Ádám: Latin-amerikai utakon.
- A Magyar kérdés. Spanyol követi
jelentések Bécsbõl, 1848-1868 (szerk. Anderle Ádám. Forrásgyûjtemény.
Munkatársak: Babos Krisztina, Illikmann Anita, Palkovics Andrea).
- A Marosy-iratok. Magyar királyi követség
Madridban, 1948-1957 (Forrásgyûjtemény. Szerkesztette Anderle Ádám, munkatársak:
Babos Krisztina, Palkovics Andrea), mindegyik a Hispánia Kiadó gondozásában.
- Tomás Eloy Martínez: A méhkirálynõ
röpte. Fordította Dornbach Mária (JXL Kiadó: A szerzõ a nagysikerû Evita
írója).
A tanszék november hónapban 78 kötetbõl
álló könyvajándékot kapott a budapesti spanyol nagykövetségtõl.
Októberben a tanszék vendége volt
Guillermo Russo úr, Peru új magyarországi nagykövete, aki elõadást tartott
Peru külpolitikájáról a tanszék hallgatóinak.
November 27-én szerdán egyetemünk
vendége lesz Spanyolország budapesti nagykövete Antonio Bellver Manrique, aki az egyetem aulájában
déli 12 órai kezdettel elõadást tart: "Spanyolország, az Európai
Unió és a csatlakozás" címmel, amelyre a Kar oktatóit és hallgatóit
tisztelettel meghívjuk.
5. 2002. november 15–én Szegeden került
megrendezésre a harmadik hazai ukranisztikai konferencia, melyet a Szláv Filológiai Tanszék, a Szegedi
Ukrán Önkormányzat és a Szláv Kultúrák Baráti Köre szervezett.
A rendezvényen 23 hazai felsõoktatási szakember tartott elõadást az ukrán
történelem, kultúrtörténet, irodalomtörténet, nyelvészet tárgykörében.
Személyi hírek
1. 2002. november 8-tól 2003. szeptember végéig
karunkon tölti polgári szolgálatát Maczelka
Krisztián, korábban az egyik szegedi
számítástechnikai cég hardveres szakembere. Feladatai közé tartozik a Szociológia
Tanszék számítógéptermének (ezáltal is valamelyest javul a Karon
a hallgatói gépellátottság) felügyeletén kívül a kisebb számítógépes
hibák javítása, vírusirtás, szoftveres hibák javítása,
hardveres hibák diagnosztizálása, beszerzési tanácsadás. Elérhetõsége:
maczelka@mars.arts.u-szeged.hu (e-mail), illetve telefonon a PC Laborban (4378-as mellék)
lehet neki üzenetet hagyni.
2. Dr. Büky László nagydoktori
oklevelének átadására 2002. november 4-én került sor a Magyar Tudományos
Akadémia dísztermében.
3. Dr.
Wojtilla Gyula tanszékvezetõ egyetemi
tanár (Ókortörténeti Tanszék), a hazai alapkutatások támogatási
rendszerének elméleti és gyakorlati továbbfejlesztésében kifejtett sokéves
munkásságáért 2002. november 5-én OTKA Ipolyi Arnold díjban részesült.
Tudományos és PhD hírek
1. Helyreigazítás
Az Irodalomtudományi Doktori Iskola elnöke,
Dr. Balázs Mihály — Márton Margit Ibolya megkeresésére — kérte az alábbi
helyesbítés közzétételét.
A Kari Kurír 146. számának a Tudományos
és PhD hírek rovatába tévesen került be az a szöveg, hogy „A Doktori Tanács
napirendi pontjai közül nem tárgyalták Márton Margit Ibolya eljárás
iránti kérelmét, mert az Irodalomtudományi Doktori Iskola nem tartotta megfelelõnek
a benyújtott dolgozatot, azt átdolgozásra javasolta”.
Kizárólag arról született
döntés, hogy a szigorlat idõpontjáról és a bizottság összetételérõl
a disszertáció benyújtását követõen születik javaslat.
2. Nyelvvizsga:
Ferwagner Péter Ákos PhD-nyelvvizsgájára
2002. október 25-én került sor. A nyelvvizsga eredménye: megfelelt.
3. Szigorlatok:
Szabó Erzsébet Phd-szigorlatára 2002.
november 7-én került sor. A szigorlat eredménye: 100%.
Katona Tünde PhD-szigorlatára 2002. október
30-án került sor. A szigorlat eredménye: 93,3%
Szász Géza PhD-szigorlatára 2002.
október 31-én került sor. A szigorlat eredménye: 100 %.
4. Védések:
Hubert Gabriella
(irodalomtudomány) PhD-védésére
2002. október 29-én került sor. A védés eredménye: 100 %.
Géczi Lajos (történettudomány)
PhD-védésére 2002. november 7-én került sor. A védés eredménye:
96%.
Újvári Edit (irodalomtudomány) PhD-védésére
2002. november 7-én kerül sor. A védés eredmnye: 84%.
5. A BTK Doktori Tanácsa 2002. november 14-én ülést
tartott.
Egyhangú szavazással engedélyezte Körtvély
Erika (nyelvtudomány), Kökény Erika (történettudomány) és Kövér
Lajos (történettudomány) PhD-eljárásának elindítását
és kijelölte nevezettek számára a szigorlati bizottságokat.
Kijelölte továbbá Ádám
Anikó (irodalomtudomány), Rákosi Marianna (irodalomtudomány), Tóth Zoltán
(irodalomtudomány), Bán Mónika (történettudomány) tárgykörében
írott dolgozatának védési bizottságát.
Elfogadta és továbbításra
javasolta Hubert Gabriella (irodalomtudomány), Újvári Edit (irodalomtudomány), Alessandro
Rosselli (történettudomány), Géczi Lajos (történettudomány) és
Németh Miklós (nyelvtudomány) PhD-védésének anyagát.
Elfogadta és továbbításra
javasolta továbbá Lipták Anikó (nyelvtudomány) honosítási kérelmét.
Doktori avatásra 2002. december 20-án kerül
sor. A pontos idõpontról az érintettek meghívót kapnak.
Pályázatok
1. 2002. november 26-án, kedden délelõtt 10.30 órától Bob
Kaba Loemba, a Francia Köztársaság
Konzulátusa Ösztöndíjas Osztályának vezetõje, valamint az EduFrance
képviselõje tart tájékoztatót a
francia kormány ösztöndíjairól
(DEA, DESS), a Rektori Hivatal Kistanácstermében (Dugonics tér, II. emelet).
2. A bécsi Institut
für die Wissenschaften von Menschen (http://iwm.at)
két pályázata a 2003/3004-es tanévre:
- Andrew
Mellon Scholarship in the Humanities and Social Sciences
- Körber
Fellowship: History and Memory in Europe
Beadási határidõ mindkét pályázatra:
2002. november 30. Részletek a Pályázati iroda faliújságján.
3. Dramatel pályázat magyar dráma adaptációra, saját színmûbõl készítendõ tévéfilm-forgatókönyv
megírására. Benyújtási határidõ: 2002. december 15. Részltetk
a Pályázati Iroda faliújságján.
4. Az Alapítvány
a Magyar Felsõoktatásért és Kutatásért pályázatot hirdet PhD rendszer keretében tudományos fokozatot
szerzettek számára, kiemelkedõ színvonalon megvédett doktori (PhD)
disszertációjuk könyv alakú
megjelentetésére a társadalom-
és bölcsészettudományok, valamint a mûvészetek terén.
Beküldési határidõ: 2002.
december 20.
Részletek a http://www.om.hu/j431f1.html
vagy a http://www.fpi.hu/MASFELS_uj.htm Internet címen, valamint a Pályázati Iroda faliújságján.
5. A Politikatörténeti
Alapítvány ösztöndíjpályázatot hirdet egyetemi hallgatók, történelemtanárok és
fiatal kutatók számára történelemtudományi és politológiai
kutatómunka támogatásra.
Beadási határidõ: 2002. december 20.
Részletek a http://www.polhist.hu/palyazatok.htm Internet oldalon, illetve a Pályázati Iroda faliújságján.
6. A Svéd
Intézet (Swedish Institute) ösztöndíjai: "Guest Scholarships for advanced Academic Studies or Research in Sweden 2003/2004".
További információ a http://www.si.se Internet címen. Beérkezési
határidõ: 2003. január 15.
7. Az Alapítvány
a Magyar Felsõoktatásért és Kutatásért Kuratóriuma pályázatot hirdet Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíjra. Az ösztöndíjra pályázhatnak az 1998 január
elseje óta kiemelkedõ eredménnyel PhD vagy a jogszabály szerint azzal egyenértékû
tudományos fokozatot szerzett magyar állampolgárságú oktatók és
kutatók, akik 2003. december 31-éig nem töltik be a 40. életévüket.
Az ösztöndíjasoknak egy évig,
illetve a külföldrõl hazatérõknek egy/két évig valamelyik magyarországi
felsõoktatási intézményben kell kutatómunkát végezniük. Az
egyéves ösztöndíj - a kuratórium által meghatározott szigorú
feltételekkel - további egy évvel meghosszabbítható. Az ösztöndíj
folyósítása idején egyéb rendszeres jövedelemszerzõ tevékenység
nem folytatható. A kuratóriumnak maximum 8 ösztöndíj odaítélésére
van lehetõsége.
Az ösztöndíj folyósításának
kezdete: 2003. szeptember 1. Az ösztöndíj nettó összege: 200000,- Ft/hó. Az
ösztöndíjhoz az elsõ évre max. 800000,- Ft, hosszabbítás esetén
további 200000,- Ft kutatási támogatás igényelhetõ.
A pályázatot négy (egy eredeti és
három másolati) példányban kell beadni - az e célra készült formanyomtatvány
kitöltésével és a szükséges mellékletekkel kiegészítve
- az alábbi címre: Alapítvány a Magyar Felsõoktatásért és
Kutatásért, 1055 Budapest, V., Szalay u. 10-14.
Beküldési határidõ: 2003.
január 31.
A pályázat benyújtásához
szükséges két kiemelkedõ tudományos személyiség (magyar és/vagy
külföldi) ajánlása, amelyet az ajánlók közvetlenül az Alapítvány
címére küldenek meg.
A pályázatok elfogadásáról
a Kuratórium - a pályázatok szakmai bírálata alapján kiválasztott
jelöltek személyes meghallgatása után - 2003. május 30-ig dönt.
A pályázatok elbírálásánál
elõnyben részesülnek a külföldi kutatómunkából hazatérõ
fiatalok.
További információ a http://www.om.hu/j431f2.html vagy
a http://www.fpi.hu/MASFELS_uj.htm
Internet címeken, illetve a Pályázati
Iroda faliújságján.
8. Alexander
S. Onassis Public Benefit Foundation Ninth Foreigners’ Fellowships Programme. Deadline: 2003. January 31. (Grants and scholarships related to Greece.)
9. Hartley-Merrill nemzetközi forgatókönyv
írói pályázat. Beadási határidõ: 2003. február 1. Részletek
a Pályázati Iroda faliújságján.
10. A Norvég Királyság
ösztöndíjat hirdet az Oslói Nyári
Egyetemen való részvételre
(2003. június 28-augusztus 8.). A tájékoztató
füzet és a pályázati ûrlap megtalálható a Külügyi Osztályon.
További információ a http://www.uio.no/iss/iss.html
Internet címen. Jelentkezési határidõ:
2003. február 1.
11. A brüsszeli College of Europe programjai
megtekinthetõk a Pályázati Iroda faliújságján.
12. Az American
University in Paris kurzuskatalógusa megtekinthetõ
a Külügyi Osztályon.
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának hírlevele
Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala
Felelõs kiadó: Dr. Berta Árpád dékán
Felelõs szerkesztõ: Pereszlényi Gábor pályázati referens
Aktuális pályázatok határidõ-táblázata
|
|
|
|
|
|
Szociológia posztdoktori ösztöndíj
|
|
|
|
Doktori és posztdoktori ösztöndíj
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
PhD disszertációk kiadása
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj
|
|
|
|
9th Foreigners Fellowships Programmes
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Konferenciaszervezési támogatás
|
|
|
|
|
|
|
|
Mûszaki fejlesztés és trsd.
|
|
|
|
|
|
|
|
Ausztria-Mo.együttmûködés
|
|
|
|
|
|
|
|
Kulturális és mûvészeti rendezvények
|
|
|