|
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Karának
hírlevele
Elektronikus változat
161. szám
- 2004. május 27.
|
Információk
1. Az FDSZ Bölcsészettudományi
Kar Bizottsága és a Dékáni vezetés nevében szeretettel meghívjuk
2004. június 1-én (kedd) 11 órakor az Ady téri épület VII. számú tantermében
tartandó hagyományos pedagógusnapi koccintásunkra, és egy kötetlen kollegiális
beszélgetésre.
2. A Kari
Tanács 2004. május 6-i ülésén
hozott határozatai:
A Kari Tanács 15 igen, 0 nem, 0 tartózkodom
szavazattal egyhangúlag támogatja:
Fodor István egyetemi docens intézetvezetõi
kinevezésének meghosszabbítását (2 évre) a Néprajzi, Ókortudományi,
Orientalisztikai, Régészeti Intézetbe. (17/2004. sz. határozat)
Bakró-Nagy Marianne egyetemi docens tanszékvezetõi
kinevezésének meghosszabbítását (5 évre) a Finnugor Nyelvtudományi
Tanszékre. (18/2004. sz. határozat)
Anderle Ádám egyetemi tanár tanszékvezetõi
kinevezésének meghosszabbítását (5 évre) a Hispanisztika Tanszékre.
(19/2004. sz. határozat)
A Kari Tanács 16 igen, 0 nem, 0 tartózkodom
szavazattal egyhangúlag támogatja:
Bassola Péter egyetemi tanár tanszékvezetõi
kinevezésének meghosszabbítását (5 évre) a Német Nyelvészeti
Tanszékre. (20/2004. sz. határozat)
Makk Ferenc egyetemi tanár tanszékvezetõi
kinevezésének meghosszabbítását (1 évre) a Történeti Segédtudományok
Tanszékre. (21/2004. sz. határozat)
Marjanucz László egyetemi docens tanszékvezetõi
kinevezésének meghosszabbítását (5 évre) az Új-és Legújabbkori
Magyar Történeti Tanszékre. (22/2004. sz. határozat)
A Kari Tanács 15 igen, 0 nem, 1 tartózkodom
szavazattal, támogatja Máté-Tóth András fõiskolai tanár tanszékvezetõi
kinevezésének meghosszabbítását (5 évre) a Vallástudományi
Tanszékre. (23/2004. sz. határozat)
A Kari Tanács 16 igen, 0 nem, 0 tartózkodom
szavazattal, támogatja a kari Tanulmányi és Vizsgaszabályzat módosítását.
(24/2004. sz. határozat)
A Kari Tanács 16 igen, 0 nem, 0 tartózkodom
szavazattal, támogatja a speciális képzések és az indítandó szakok
ügyérõl szóló javaslatot. (25/2004. sz. határozat)
3. Hírek a Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékrõl
A Magyar Néprajzi Társaság Anyagi
Kultúra Szakosztály ülésén 2004. április 21. a Néprajzi és
Kulturális Antropológiai Tanszék két szakdolgozója mutatta be dolgozatát
Kepe Zoltán: Hetés falvainak településnéprajza (opponálta: Bíró
Friderika), Kothencz Kelemen: Az állattartás hagyományos rendje Magyarlapádon és
környékén (opponálta: Szilágyi Miklós).
2004. április 29-én Valahol Európában
c. konferencián Gyõrben Mód László és Simon András: Gyümölcstermesztés
és pálinkafõzés a szlovéniai Õrség magyarlakta falvaiban címmel
tartott elõadást.
A Societé International dEthnologie et de Folklore
8. kongresszusán (Marseille) Barna Gábor elõadást tartott és elnökölt
az etnokartográfiai és a vallási néprajzi szekcióban.
2004. május 5-én rendezte meg a Néprajzi
és Kulturális Antropológiai Tanszék a helyi TDK fordulót, amin 9 hallgató
mutatta be kutatási témáját.
2004. május 13-14. Interetnikus együttélés
Közép- és Kelet-Európában konferencián (Arad, Románia) elõadást
tartott Simon András, Mód László, Nagy Terézia, Klamár Sára.
Az Ethnologia Europaea folyóirat Managing Identities
konferenciáján (Bécs, május 13-15.) felkért hozzászólóként
és moderátorként részt vett Barna Gábor.
Megjelent a Folklorisztikai olvasmányok III.
kötete Történeti források és jelenkori folklór szövegek lejegyzésének,
átírásának és kiadásának kérdései címmel
(szerk. Barna Gábor, Szeged, 2003.) és a Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár
13. kötete Rítusok, folklór szövegek. (szerk. Barna Gábor. Paulus Hungarus Kairosz
Kiadó, Budapest, 2004.) címmel a tanszék alapításának 75. és Bálint
Sándor születési centenáriumának alkalmából.
Személyi hírek.
1. A berlini Akademie Verlag néhány
hete jelentette meg Tomka Béla, a Történeti Intézet docense könyvét
Welfare in East and West: Hungarian Social Security in an International Comparison, 1918-1990 címmel.
2. Wojtilla
Gyula tanszékvezetõ egyetemi tanár
(Ókortörténeti Tanszék) az Oxfordi Egyetem meghívására 2004. május
5-én és 6-án két elõadást tartott Oxfordban az egyetem Orientalisztikai
Intézetében (Oriental Institute, University of Oxford).
Tudományos és PhD hírek
1. PhD-védés:
Kötél Emõke (irodalomtudomány)
PhD-védésére 2004. május 5-én került sor a BTK Kari Tanácstermében.
A védés eredménye: 80%.
Kozmács István (nyelvtudomány) PhD-védésére
2004. május 7-én került sor a BTK Kari Tanácstermében. A védés eredménye:
88%.
Gécseg Zsuzsanna (nyelvtudomány) PhD-védésére
2004. május 20-án került sor a BTK Kari Tanácstermében. A védés
eredménye: 100%.
Kopár Lilla (irodalomtudomány) PhD-védésére
2004. május 22-én került sor a BTK Kari Tanácstermében. A védés
eredménye: 100%.
2. PhD-szigorlat:
B. Kiss Attila (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára
2004. április 19-én került sor dr. Szörényi László tanszékvezetõ
egyetemi tanár tanári szobájában. A szigorlat eredménye: 100%.
Dobrovits Mihály (történelemtudomány)
PhD-szigorlatára 2004. május 27-én 11 órai kezdettel kerül sor.
3. A Kari
Doktori Tanács következõ ülését
2004. május 25-én tartotta a BTK Kari Tanácstermében az alábbi napirendi pontokkal:
1. Új eljárás indítása:
Irodalomtudomány:
Péti Miklós
Sánta Gábor
Történelemtudomány:
Hunyadi Zsolt
Jókai Rita
Gálffy László.
2. Védési bizottság kijelölése:
Történelemtudomány:
Pallagi Mária
Nagy Marcel.
Nyelvtudomány:
Scheibl György.
3. Eljárás megszüntetése:
Irodalomtudomány:
Pap Tibor.
4. Védések elfogadása
Irodalomtudomány:
Farkas Zsolt
Lázár István
Kötél Emõke
Kopár Lilla.
Történelemtudomány:
Kis Péter
Librado Orozco Zapata
Nyelvtudomány:
Kozmács István
Gécseg Zsuzsanna.
5. Javaslat Doctor Honoris Causa cím adományozására:
Vlagyimir Viktorovics Koleszov.
6. Egyéb.
A Doktori Tanács Sánta Gábor eljárás
indítása iránti kérelmét elutasította. Hunyadi Zsolt, Jókai Rita,
Fedeles Tamás esetében a döntést elhalasztotta.
A Kar pályázatai
1. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Kara predoktoranduszi, valamint pre- és posztdoktori belsõ ösztöndíjas pályázatokat
hirdet meg az alábbi kategóriákban:
Predoktoranduszi pályázatot hirdetünk azon egyetemi diplomával rendelkezõ
volt hallgatóink számára, akik a 2003/2004. tanévben eredményes vizsgájuk
ellenére helyhiány miatt nem nyernek felvételt a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karán mûködõ PhD-programok valamelyikére. A predoktoranduszi ösztöndíj
havi összege 52.500,- Ft. Az adómentes ösztöndíj folyósításának
ideje: 2004. szeptember 2005. augusztus, tartama mindösszesen 12 hó. A pályázók
között az ösztöndíj odaítélésérõl a programvezetõk
javaslatainak figyelembe vételével a BTK Doktori Tanácsa dönt.
Predoktori pályázatot hirdetünk azon a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karán 2002-2004. között abszolutóriumot szerzett doktorandusz hallgatóink, valamint
azon egykori graduális képzésben nálunk részesült hallgatóink számára,
akik doktorandusz hallgatók azon okok miatt nem nálunk voltak, mert érdeklõdési
területükön Karunkon nincs doktori képzés, akik eredményesen lezárták
tanulmányaikat, de még szükségük van további elmélyült munkára
ahhoz, hogy elkészüljenek disszertációjukkal. A predoktori ösztöndíj
havi összege bruttó 97.500,-Ft. Az adóköteles ösztöndíj folyósításának
ideje: 2004. szeptember 2005. augusztus, tartama mindösszesen 12
Posztdoktori pályázatot hirdetünk azon a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karán tanult 2003. július 15-ig PhD fokozatot szerzett volt doktoranduszaink számára,
akiknek nem sikerült tudományos pályán elhelyezkedni. A posztdoktori ösztöndíj
havi összege bruttó 125.000,-Ft. Odaítélésének feltétele, hogy a
pályázó ne rendelkezzen fõállású munkaviszonnyal, s az ösztöndíj
folyósításának idején nem is létesíthet fõállású
munkaviszonyt. Az adóköteles ösztöndíj folyósításának
ideje: 2004. szeptember 2005. augusztus, tartama mindösszesen 12 hó. A pályázók
között az ösztöndíj odaítélésérõ
A pályázatok beadásának helye:
BTK Dékáni Hivatal Szeged, Egyetem u. 2. Tel.: 54 43 60.
Határideje: pre- és posztdoktori pályázatnál:
2004. június 25.
predoktoranduszi pályázatnál: 2004. augusztus 26.
A pályázatnak mindhárom meghirdetett
kategóriában tartalmaznia kell:
- a pályázó személyes adatait (név, születési
hely és idõ, anyja neve, értesítési címe)
- a pályázó szakmai önéletrajzát,
- a pályázó publikációinak
jegyzékét,
- a pályázó ösztöndíjas
idõszakra vonatkozó munkatervét,
- az illetékes PhD kurzus oktatási programvezetõjének
támogató nyilatkozatát.
A pre- és posztoktori pályázatok elbírálásáról
a pályázók 2004. július 15-ig, predoktoranduszi pályázat esetén
2004. szeptember 15-ig kapnak értesítést.
A SZTE Bölcsészettudományi Kara
a jelentkezések ismeretében fenntartja annak a lehetõségét, hogy nem minden
kategóriában ítél meg ösztöndíjat.
2. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának dékánja pályázatot hirdet:
a Magyar
Nyelvi és Irodalmi Intézet Klasszikus Magyar Irodalom Tanszékére tanársegédi álláshely betöltésére.
A kinevezendõ tanársegéd feladata
a reformkor és a 19. század második fele magyar irodalmának oktatása (nappali
és levelezõ tagozaton egyaránt), illetve részvétel a tanszék pályázati
munkájában.
Olyan pályázó töltheti be az
álláshelyet, aki magyar szakos egyetemi végzettséggel rendelkezik.Elõnyt jelent
a többéves felsõoktatási gyakorlat, az elismert publikációs tevékenység
és az, ha a pályázó rész vett szervezett PhD képzésben.
a Pedagógia-Pszichológiai
Intézet Pszichológia Tanszékére
tanársegédi álláshely betöltésére. A kinevezendõ
tanársegéd feladata lesz a tanár szakosok pszichológiai szaktárgyainak oktatása,
a pszichológia szakosok gyakorlatainak, szemináriumainak vezetése. A pályázónak
pszichológus diplomával, angol középfokú nyelvvizsgával kell rendelkeznie.
A pályázónak a pályázati idõszak alatt jelentõs elõrehaladást
kell tennie PhD fokozata megszerzésében (PhD szigorlat megszerzése az idõszak végére.)
Az Újlatin
Kultúrák Intézete Olasz Tanszékére tanársegédi álláshely betöltésére. A tanársegéd
feladata az olasz XVIII-XX. századi irodalom egyes fejezeteinek tanítása, irodalmi szövegolvasás-
és elemzés, az olasz mûvészettörténet alapismereteinek oktatása.
Elvárások vele szemben: a fenti témákból
való tudományos publikációk, szakirányú végzettség az olaszon
kívül mûvészettörténetbõl is, valamint egyetemi kutatási gyakorlat.
További feltétel, hogy a pályázó PhD-képzés elvégzése
után legalább abszolutóriummal rendelkezzék.
A kinevezések 2004. szeptember 1-tõl négy évre szólnak.
A pályázóknak meg kell felelnie
a Felsõoktatási Törvényben és a Szegedi Tudományegyetem oktatói
követelményrendszerében rögzített feltételeknek.
A pályázat elbírálásának
határideje a megjelenéstõl számított 60 nap.
A pályázatot a megjelenéstõl
számított 30 napon belül a Bölcsészettudományi Kar Dékáni Hivatalába
kell benyújtani. A pályázat formai feltételeirõl a SZTE BTK Dékáni
Hivatalában (544360) kapható felvilágosítás.
Dr. Berta Árpád egyetemi tanár s.k.
a Kar dékánja
Pályázatok
1. A Német
Szövetségi Köztársaság Bundestagja
meghirdette szokásos ösztöndíjpályázatát a 2005-ös évre. Az ösztöndíjpályázatról részletes
információt talál a Deutscher Bundestag honlapján www.bundestag.de/internat/ipp/index.html, ahonnan a jelentkezéshez szükséges formanyomtatványok is letölthetõk,
valamint a Pályázati Irodában. Jelentkezési határidõ: 2004. május 31.
2. A Magyar Ösztöndíj Bizottság
Irodája felhívja a figyelmet a krakkói Jagelló Egyetem mellett mûködõ
Hedvig Királynõ Alapítvány
ösztöndíj felajánlására
közép-, közép-kelet, valamint a volt Szovjetunió és a balkáni térség
országai felsõoktatási intézményeinek tudományos munkatársai,
illetve PhD hallgatói számára.
A ösztöndíj teljes kiírása
a www.jubileum.uj.edu.pl/fund/jadwiga.html honlapon található, és a pályázati
ûrlap is itt tölthetõ le. A pályázathoz csatolni kell a tudományos publikációk
listáját, kutatási tervet, valamint egy szakmai önéletrajzot.
Az ösztöndíj szállást,
alapvetõ egészségügyi ellátást, valamint 1.500 PLN/hó juttatást
biztosít.
A pályázati anyagok beküldési
határideje: 2004. május 31.
Bõvebb információ: http://www.scholarship.hu/aktualis/040531-lengyel-jagello.html
3. Az Oktatási
Minisztérium a Kormány 57/2004. (III.31.)
Korm. rendelete alapján pályázatot hirdet a 2004/2005. tanévi Deák Ferenc Ösztöndíjra.
Az ösztöndíj alapítójának
és adományozójának célja, hogy immár másodszor, a 2004/2005-ös
tanévre is ösztöndíjban részesítse azokat a fiatal oktatókat, kutatókat,
akik a társadalomtudományokban alkotó tevékenységükkel aktívan hozzájárulnak
a magyarországi politikai és közjogi kultúra színvonalának emeléséhez,
az európai csatlakozásunkhoz elengedhetetlen demokratikus intézményrendszer fejlesztéséhez.
Az oktatási miniszter a 2004/2005. tanévben
10 fõ részére adományoz ösztöndíjat: az ösztöndíj
egy tanévre (10 hónapra) szól, tanéves összege 1,6 millió forint; az ösztöndíj
járulékköteles és adómentes.
Az ösztöndíjra pályázhat az,
aki
tudományos [PhD vagy az Ftv. 119. § (1) bekezdésében
és a 123. § (8) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint a doktori fokozatnak
megfelelõ], illetve mester [DLA vagy az Ftv. 123. § (8) bekezdésében említett
mûvészeti díjjal] fokozattal rendelkezõ magyar illetõleg külföldi állampolgár,
továbbá
a pályázat benyújtásának
évében még nem tölti be a 36. életévét és
a mellékelt listán szereplõ tudományágak
egyikében végez kutatómunkát, valamint
a fogadó intézménnyel munkavégzésre
irányuló jogviszonyban áll
Az ösztöndíj egy alkalommal nyerhetõ
el.
A pályázatot 3 (egy eredeti és két
másolati) példányban, az erre a célra készült Adatlap kitöltésével,
a felsorolt mellékletekkel kell benyújtani a megszabott határidõre. A pályázatot
kizárólag postai úton, magyar nyelven lehet beküldeni az alábbi címre:
Oktatási Minisztérium Alapkezelõ Igazgatósága (OMAI), Felsõoktatási
Pályázatok Osztálya "Deák Ferenc Ösztöndíj". Levélcím:
1244 Budapest, Pf. 920
Beküldési határidõ: 2004. június 15.
(postabélyegzõ)
A pályázati anyag beszerezhetõ az
OM Ügyfélszolgálati Irodán (1055 Budapest, Szalay u. 10-14.) és az OM Alapkezelõ
Igazgatóságán (1055 Budapest, Bihari János u. 5.), továbbá megtalálható
az Interneten, a következõ címeken: http://www.om.hu, http://www.omai.hu.
4. Az Oktatási
Minisztérium pályázatot hirdet
a 2004 szeptemberétõl folyósítandó Szent-Györgyi
Albert Ösztöndíjra.
Az ösztöndíj célja, hogy a tudományok
jeles külhoni (azaz életvitelszerûen külföldön élõ) képviselõi
hosszabb-rövidebb idõre Magyarországra jöjjenek, és minél nagyobb számban
kapcsolódjanak be a hazai felsõoktatási intézmények, kutatóhelyek munkájába.
A Szent-Györgyi Albert Ösztöndíjat
a Magyar Köztársaság oktatási minisztere adományozza.
Az ösztöndíjra pályázhat:
(a) tudományos (PhD, vagy a Ftv. 119. § (1) bekezdésében
foglalt rendelkezés szerint a doktori fokozatnak megfelelõ), illetõleg mester (DLA, vagy a
Ftv. 123. § (8) bekezdésében említett mûvészeti díjjal) fokozattal
rendelkezõ, életvitelszerûen külföldön élõ kutató,
(b) akit két, nemzetközileg elismert tudományos
személyiség ajánl az ösztöndíjra,
(c) és akit valamely magyarországi felsõoktatási
intézmény kész a pályázatban megjelölt és az ösztöndíjas
szerzõdésben rögzített idõponttól a pályázó által
kidolgozott és az intézmény által elfogadott kutatási munkaterv alapján
foglalkoztatni.
A pályázatot az erre a célra készült
formanyomtatványokon angol vagy magyar nyelven, négy (4) példányban (1 eredeti és
3 másolat) kell beküldeni, kizárólag postai úton lehet beküldeni az alábbi
címre: Oktatási Minisztérium Alapkezelõ Igazgatósága (OMAI), Felsõoktatási
Pályázatok Osztálya "Szent-Györgyi Albert Ösztöndíj". Levélcím:
1244 Budapest, Pf. 920
Beküldési határidõ: 2004. június 15.
(postabélyegzõ)
A pályázati ûrlapok letölthetõk
a következõ Internet címekrõl: www.om.hu, www.omai.hu
5. Magyar-német
kutatócserék. Bõvebb információ
a http://www.scholarship.hu/aktualis/ 040730-nemet-projekt.html
Internet címen. Beadási határidõ: 2004.
június 30.
E program keretében nem nyújtható
be pályázat:
Azon személyek utazásának támogatására,
akik a beadott témában már folyamatban levõ, magyar-német együttmûködésben
megvalósuló, személycserét is magukba foglaló tudományos projektek keretében
más forrásból támogatásban részesülnek,
Képzési célra,
Szemináriumon való részvételre,
Konferenciákra.
6. A Magyar Ösztöndíj Bizottság
felhívja a figyelmet a Kanadai Nemzetközi
Fejlesztési Ügynökség (CIDA
- Canadian International Development Agency) "Partnerships
for Tomorrow II" címû programjára.
A program célja a közép- és kelet - európai országok demokratikus és
gazdasági reformfolyamatainak elõsegítése utazási támogatások
biztosításával.
Pályázhatnak oktatási és
civil szervezetek, szakértõk, cégek, egyének, illetve kormányzati szervezetek.
Az utazási támogatást workshopok-on, konferenciákon, tanulmányutakon, szakmai
tréningeken való részvétel, illetve intézményi kapcsolatok kiépítése
céljából lehet felhasználni.
A válogatást a Kanadai Egyetemek és
Fõiskolák Szövetsége (AUCC - Association of Universities and Colleges of Canada) végzi.
A pályázatoknak minden hónap
28-ig kell beérkezniük a szövetséghez,
minimum 60 nappal a projekt kezdete elõtt.
Az eredeti angol nyelvû felhívás
és a szükséges adatlapok a http://www.aucc.ca/ptp-ppa/about/index_e.html oldalról letölthetõk.
7. A következõ tájékoztatók
megtalálhatók az NKI-n:
A Universität Bremen nyári egyeteme Survival
German (http://www.io.uni-bremen.de)
Université de Caen: Université Européenne
de la Paix 2004 (2004. július 11-23.) (uee@admin.unicaen.fr)
Rotterdam Summer School: Europe in Perspective. United
in Diversity (2004. aug. 16-20.) (http://www.RotterdamSummerSchool.nl)
CERGE-EI Conference on Education in Transition Economies
(2004. aug. 14-17, Prága) (http://www.cerge-ei.cz/gdn/)
A Colegio Internacional, Alicante spanyol nyelvi kurzusai
(http://colegiointernacionalalicante.com)
Universidade do Porto: portugál nyelvi kurzusok
(http://www.letras.up.pt/deper/)
Az Université Mons-Hainaut francia nyelvi kurzusai
(http://www.umh.ac.be/extension/)
IBMSTop, Leeuwarden International Business and Management
Studies (http://www.topibms.nl)
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának hírlevele
Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala
Felelõs kiadó: Dr. Berta Árpád dékán
Felelõs szerkesztõ: Pereszlényi Gábor pályázati referens
Aktuális pályázatok határidõ-táblázata
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Szent-Györgyi Albert Ösztöndíj
|
|
|
|
Tudományos iskolák támogatása
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Magyar-német kutatócserék
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mûszaki fejlesztés és trsd.
|
|
|
|
|
|
|
|
Ausztria-Mo.együttmûködés
|
|
|
|
|
|
|
|
Kulturális és mûvészeti rendezvények
|
|
|