|
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Karának
hírlevele
Elektronikus változat
169. szám
- 2005. április 6.
|
Információk
1. A korábbi hagyományokat követve
a FDSz bölcsészkari tagjai számára az idén is szervez adótanácsadást. Az érdeklõdõk 2005.
április 12-én, kedden és
április 28-án, csütörtökön 8-12
óra között kaphatnak az adóívek
kitöltésével kapcsolatos tanácsokat Kissné Novák Éva szobájában.
2. 2005. április 13-án a BTK Hallgatói
Önkormányzata Kari sportnapot szervez. Erre a napra Dékán Úr dékáni
szünetet rendelt el. A Sportnap részletes programját lásd a plakátokon.
3. A 2005. március 23-án befejezõdött
Bölcsész OTDK eredményei:
Bemutatott dolgozatok száma: 317, intézmények,
résztvevõk szerint lebontva:
ELTE 92
SZTE 69
DTE 55
PPKE 43
PTE 12
Miskolci Egyetem 15
Károli Gáspár Egy. 16
Veszprémi Egyetem 12
Eszterházy Fõiskola 11
Berzsenyi Fõiskola 8
Ezen kívül más fõiskolák
1-2 hallgatót küldtek.
Dijazottak (Helyezések közösen):
ELTE 40
SZTE 20
DTE 15
PPKE 10
Károli 4
PTE 3
Veszprém 4
Miskolc 2
Hét erdélyi és két nyitrai
hallgató is részt vett a bölcsész OTDK-n, 3 helyezést szereztek
4. A Szegedi Tudományegyetem és
a Tisza Hotel megállapodásában foglalt kedvezményes árak megtekinthetõek
a Pályázati Iroda faliújságján.
Tudományos és PhD hírek
1. 2005. február 10-én tartotta
habilitációs elõadásait karunkon Forgács
Tamás, a Magyar Nyelvészeti Tanszék
docense. Tudományos elõadásának címe: Lexikalizálódási és grammatikalizálódási
folyamatok frazeológiai egységekben.
Tantermi elõadásának címe: Etnosztereotip
nyelvi klisék a magyarban. A védés
eredménye mindkét elõadás esetében 100%, ugyanígy fogadta el a pályázatot
az SzTE Habilitációs Bizottsága is.
2. PhD-szigorlatok:
Pihurik Judit (történelemtudomány)
PhD-szigorlatára 2005. április 6-án 1330 órai kezdettel kerül sor dr. Sajti Enikõ
tanári szobájában.
Tóth Ildikó (történelemtudomány)
PhD-szigorlatára 2005. április 7-én 930 órai kezdettel kerül sor dr. Almási
Tibor tanári szobájában.
Blénesi Éva (irodalomtudomány)
PhD-szigorlatára 2005. április 8-án 10 órai kezdettel kerül sor dr. Csúri
Károly tanári szobájában.
Fenyves Miklós (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára
2005. április 28-án 11 órai kezdettel kerül sor dr. Fried István tanári
szobájában.
Polgár Szabolcs (történelemtudomány)
PhD-szigorlatára 2005. április 28-án 11 órai kezdettel kerül sor dr. Makk Ferenc
tanári szobájában.
3. PhD-védések:
Tekulics Judit (irodalomtudomány) PhD-védésére
2005. április 14-én 12 órai kezdettel kerül sor a Koltay-teremben.
Dobrovits Mihály (történelemtudomány)
PhD-védésére 2005. április 15-én 10 órai kezdettel kerül sor a VII.
sz. tanteremben.
Dér Terézia (történelemtudomány)
PhD-védésére 2005. április 21-én 14 órai kezdettel kerül sor késõbb
meghatározandó helyen.
Darabos Enikõ (irodalomtudomány) PhD-védésére
2005. április 22-én 12 órai kezdettel kerül sor a IX. sz. tanteremben.
Lovász Andrea (irodalomtudomány) PhD-védésére
2005. március 31-én került sor. A védés eredménye: 75%.
A Kar pályázatai
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának dékánja pályázatot hirdet:
– Az Újkori
Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszékre adjunktusi
álláshely betöltésére.
A kinevezendõ adjunktus feladata lesz szemináriumok
és speciális kollégiumok (Mediterráneum története) tartása, részvétel
a tanszék tudományos munkájában. Az álláshely betöltésének
feltételei: történelem szakos tanári diploma, PhD fokozat történelemtudományból,
megfelelõ oktatási gyakorlat és publikációs tevékenység.
A kinevezés négy évre szól.
A pályázóknak meg kell felelnie a Felsõoktatási Törvényben és
a Szegedi Tudományegyetem oktatói követelményrendszerében rögzített
feltételeknek.
A pályázat elbírálásának
határideje a megjelenéstõl számított 60 nap.
A pályázatot a megjelenéstõl
számított 30 napon belül a Bölcsészettudományi Kar Dékáni Hivatalába
kell benyújtani. A pályázat formai feltételeirõl a SZTE BTK Dékáni
Hivatalában (544360) kapható felvilágosítás.
Dr. Berta Árpád egyetemi tanár s.k.
a Kar dékánja
Pályázatok
1. A Magyar Ösztöndíj Bizottság
felhívja a figyelmet a kanadai Alberta Egyetem
Osztrák és Közép-Európai Tanulmányok Wirth Intézetének 1 éves kutatói
ösztöndíjára a 2005/2006-os
akadémiai évre 1 fõ részére a bölcsészettudományok, társadalomtudományok
és a képzõmûvészetek terén. Az eredeti angol nyelvû felhívás
az ösztöndíj követelményrendszerérõl, a jelentkezés és
a részvétel feltételeirõl a http://www.scholarship.hu/aktualis/050415-kanada.html alább olvasható. Pályázati határidõ:
2005. április 15.
2. A Magyar Ösztöndíj Bizottság (MÖB) pályázatot hirdet a 2005 július 6 - 26 között
Tokióban megrendezésre kerülõ International Youth Development Exchange Programra. További
részletek a http://www.scholarship.hu/aktualis/050418-japan.html oldalon. A pályázatok beküldésének
határideje: 2005. április 18.
3. A Magyar Ösztöndíj Bizottság
Irodája felhívja a figyelmet a Hertie-Stiftung,
KAFKA programjára.
A két hónapos továbbképzési lehetõség, szakmai gyakorlat Frankfurtban zajlik, 2005. augusztus 25. és október
16. között, közigazgatási hivataloknál, önkormányzati vállalatoknál,
és kulturális intézményeknél kiegészítõ szakmai programokkal
a politika, gazdaság, kultúra és a társadalmi élet területein.
A KAFKA program lehetõséget nyújt
a résztvevõinek arra, hogy megismerjék Németország egyik legnagyobb városának
életét, és betekintést nyerjenek annak közigazgatási szervezetébe,
feladataiba, döntéseibe.
Amit kínálunk: két hónapos
szakmai gyakorlat ösztöndíjjal, utazási költség, elszállásolás,
szakmai programok és számos kapcsolatteremtési lehetõség.
Jelentkezési feltételek: 3-5. évfolyamos
egyetemi, fõiskolai hallgatók, kíváló német nyelvtudás, nagyon
jó tanulmányi eredmény, érdeklõdés a német magyar együttmûködés
iránt.
Részletesebb tájékoztató
és pályázati ûrlap a következõ honlapon található: http://www.ghst.de/links/kafka valamint http://www.scholarship.hu/aktualis/050422-nemet-kafka.html.
Jelentkezési határidõ: 2005. április 22.
4. A Görög Állami Ösztöndíj Alapítvány (the Greek State Scholarship Foundation, I.K.Y.) a 2005/2006-os
akadémiai évre szóló ösztöndíjainak részletei megtekinthetõek
a Pályázati Iroda faliújságján, a http://www.scholarship.hu/aktualis/050425-gorog.html vagy a http://www.iky.gr/scholarships/allodapoi Internet címen. Jelentkezési határidõ: 2005. április 25.
5. A Bécsi Egyetem Európai és Összehasonlító Nyelv- és
Irodalomtudományi Intézetének Finnugor Osztálya és a szombathelyi
Berzsenyi Dániel Fõiskola Uralisztikai Tanszéke
közös nyári egyetemet (Szombathelyi Osztrák-Magyar Nyári Egyetem, 2005.
július 3-22) szervez. Az ösztöndíjakra a magyar hallgatók közül a nem
német szakosok pályázhatnak. Részletek a Pályázati Iroda faliújságján.
Jelentkezési határidõ: 2005.
április 30.
6. A Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság meghirdette a 2005/2006-os tanévre szóló
ösztöndíjait. Fulbright ösztöndíjra azok a magyar állampolgárok pályázhatnak,
akik felsõfokú végzettséggel, valamint megfelelõ szintû angol nyelvtudással
rendelkeznek és az Egyesült Államokban szeretnének továbbtanulni, oktatni vagy
kutatni. Pályázni bármely tudományterületen és mûvészeti ágban
lehet.
A Fulbright Programban világszerte egységes
ûrlapokat használunk, ezek letölthetõk a http://www.fulbright.hu
honlapról, illetve a Fulbright Bizottságnál és a Tanulmányi Tanácsadó
Központokban (Budapest, Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged) vehetõk át. A pályázatot
a szükséges mellékletekkel együtt 2005.
május 10-ig, a kiírásnak
megfelelõ példányszámban, angol nyelven kell a Fulbright Bizottsághoz eljuttatni:
FULBRIGHT BIZOTTSÁG, Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság, 1146 Budapest, Ajtósi
Dürer sor 19-21.; Professzorok Háza, 1/107., tel.: 462-8040, fax: 252-0266, e-mail: info@fulbright.ph.hu, http://www.fulbright.hu/exchange/grantsh.htm.
7. A Szabó Miklós Szabadelvû Alapítvány tanulmányíró pályázatot ír ki
„Liberális megoldások…” címmel vagyis „kritizálni könnyû, konkrét
javaslatokkal elõállni nehéz”. A pályázat benyújtási határideje: 2005. május 20. A pályázat szövege megtalálható az Alapítvány
honlapján: http://www.liberalisalapitvany.hu, illetve a teljes kiírás megtekinthetõ a
Pályázati Iroda faliújságján.
8. A Fabini Teofil János Alapítvány tanulmányi ösztöndíjat hirdet gyengénlátó és szembeteg gyermekeknek. A pályázatról bõvebben
a Pályázati Iroda faliújságján olvashat. Beadási határidõ:
2005. május 31.
9. Az ITEM kiadó publikációs
pályázatának részletei megtekinthetõek a Pályázati Iroda failújságján.
Határidõ: 2005. június 30.
10. A MÖB és a DAAD közös
kutatócseréinek részletei (tudnivalók, ösztöndíjak, stb.) megtalálhatóak
a http://www.scholarship.hu/aktualis/050630-nemet-projekt.html címen. Pályázási határidõ:
2005. június 30.
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának hírlevele
Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala
Felelõs kiadó: Dr. Berta Árpád
dékán
Felelõs szerkesztõ: Pereszlényi
Gábor pályázati referens
Aktuális pályázatok határidõ-táblázata
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Roman Herzog kutató ösztöndíj
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mûszaki fejlesztés és trsd.
|
|
|
|
|
|
|
|
Ausztria-Mo.együttmûködés
|
|
|
|
|
|
|
|
Kulturális és mûvészeti rendezvények
|
|
|