|
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Karának
hírlevele
Elektronikus változat
172. szám
- 2005. június 29.
|
Információk
Második dékáni ciklusom 2005. június
30-án lejár. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Kar minden polgárának,
hogy tevékenységemet jóindulattal figyelte és támogatta. Úgy ítélem
meg, hogy a hat év során voltak pozitív változások és jó eredmények
a dékáni vezetés munkájának köszönhetõen, és mindehhez
elengedhetetlen volt a kari kollektíva támogatása. Azt is látom azonban, hogy különféle
– elsõsorban objektív – okok miatt az új dékáni vezetés távolról
sem olyan kondíciók között veszi át az irányítást, mint amilyen
feltételek mellett szerette volna a mostani vezetés átadni a Kart. Itt tételesen utalnék
arra, hogy az új Felsõoktatási Törvény, amennyiben a jelenleg ismert formájában
kerül bevezetésre, megítélésem szerint lényegesen kisebb jogosítványokat
nyújt majd a kari vezetésnek, mint korábban. Sajnálatos az is, hogy a 2005. évi
költségvetés elfogadásakor csak úgy tudtuk fenntartani a Kar mûködõképességét,
hogy 95%-ra kértük beállítani a bért. Ez azt fogja eredményezni, hogy a
bérkifizetések nem kerülnek ugyan veszélybe, de minimálisra csökken a megtakarítás
lehetõsége. Nem sikerült minden szempontból megnyugtatóan lezárni néhány
– fõként az elmúlt idõszakban transzparenssé vált -
karközi vitát. Mindezek nehezíteni fogják az új dékáni vezetés
dolgát. Ezért is megkülönböztetetten fontos, hogy a Kar kollektívája
támogassa az új dékáni vezetést, és nyomatékosan azt kérem
mindenkitõl, hogy ugyanolyan jóindulattal tegye ezt, mint amilyen jóindulatot az általam
vezetett szûk kollektíva tapasztalt az elmúlt években a Kar irányítása
során.
1.
A Kari Tanács a 2004/2005. tanév VIII. rendes tanácsülését 2005.
június 30-án (csütörtökön), de. 10 órai kezdettel tartja a Kari Tanácsteremben.
Napirendi pontok:
I. Az
Egyetemi Tanács illetékességi körébe tartozó ügyek
1. Javaslat Klebelsberg Kunó-díj odaítélésére
Elõterjesztõ: Berta Árpád,
dékán
II. A
Kari Tanács illetékességi körébe tartozó ügyek
1. Javaslat a Bölcsészettudományi Kar
oktatási dékánhelyettesi tisztségének betöltésére
Elõterjesztõ: Berta Árpád,
dékán
2. Javaslat a Bölcsészettudományi
Kar tudományos és pályázati dékánhelyettesi tisztségének
betöltésére
Elõterjesztõ: Berta Árpád,
dékán
3. Javaslat a Bölcsészettudományi
Kar ifjúsági és gazdasági dékánhelyettesi tisztségének
betöltésére
Elõterjesztõ: Berta Árpád,
dékán
4. Beszámoló a BTK Tanulmányi
Bizottság 2004/2005. tanév munkájáról
Elõterjesztõ: Szász Géza,
a Tanulmányi Bizottság elnöke
5. A BTK Tanulmányi Bizottság elnökének
megválasztása a 2005/2006-os tanévre
Elõterjesztõ: Forgács Tamás,
okt. dékánhelyettes
6. Egyebek
Személyi hírek
1. Kontra Miklós (Angoltanár-képzõ és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék)
meghívott plenáris elõadója volt Amszterdamban az „International Conference on Language
Variation in Europe (ICLaVE 3)” konferenciának. A 2005. június 25-én tartott elõadásának
„Sustainable linguicism” volt a címe.
2. Fenyvesi Anna (Angol Tanszék) szerkesztésében az amszterdami Benjamins Kiadónál
nemrég megjelent a Hungarian Language Contact
Outside Hungary: Studies on Hungarian as a minority language
címû 11 fejezetes könyv, melyben
Fenyvesi szerkesztõi elõszava és az amerikai magyarok nyelvhasználatáról
szóló fejezete mellett egyetemünk két másik nyelvészének, Kontra
Miklósnak és Sándor Klárának is olvasható egy-egy fejezete.
Tudományos és PhD hírek
1. A
doktoravatás 2005. július 1-én 11 órai kezdettel lesz a TIK Kongresszusi Termében.
2. A Kari Doktori Tanács
ülésére 2005. június 30-án 14 órai kezdettel kerül sor.
Napirendi pontok:
1. Védési bizottságok kijelölése
2. Ösztöndíjas helyek elosztása.
3. Predoktori, posztdoktori pályázatok
elbírálása.
4. Egyéb.
3. PhD-védések:
Császtvay Tünde (irodalomtudomány)
PhD-védésére 2005. június 15-én került sor. A védés eredménye:
92%.
Katona Eszter (történelemtudomány)
PhD-védésére 2005. június 17-én került sor. A védés eredménye:
100%.
Sánta Gábor (irodalomtudomány)
PhD-védésére 2005. június 24-én került sor. A védés eredménye:
85%
Török Ervin (irodalomtudomány) PhD-védésre
2005. június 24-én került sor. A védés eredménye: 80%.
4.
PhD-szigorlatok:
Michael Matthew Kaylor (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára
2005. június 8-án került sor. A szigorlat eredménye: 100%.
Probszt Eszter (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára
2005. június 16-án került sor. A szigorlat eredménye: 100%.
Kríza Ildikó (irodalomtudomány)
PhD-szigorlatára 2005. június 22-én került sor. A szigorlat eredménye: 100%.
A Kar pályázatai
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának dékánja pályázatot hirdet:
– a Néprajzi,
Ókortudományi, Orientalisztikai, Régészeti Intézet Altajisztikai
Tanszékére tanársegédi
álláshely betöltésére.
A kinevezendõ tanársegéd feladata
lesz az altajisztika szakos hallgatók nyelvtörténet, nyelvészeti és filológiai
tárgyainak oktatása, gyakorlatok és szemináriumok vezetése. A pályázónak
a pályázati idõszak alatt jelentõs elõrehaladást kell tennie PhD fokozata
megszerzésében (PhD szigorlat megszerzése az idõszak végére). A pályázónak
rendelkeznie kell altajisztika szakos diplomával.
A kinevezés négy évre szól.
A pályázóknak meg kell felelniük a Felsõoktatási Törvényben
és a Szegedi Tudományegyetem oktatói követelményrendszerében rögzített
feltételeknek.
A pályázatok elbírálásának
határideje a megjelenéstõl számított 60 nap.
A pályázatokat a megjelenéstõl
számított 30 napon belül a Bölcsészettudományi Kar Dékáni Hivatalába
kell benyújtani. A pályázatok formai feltételeirõl a SZTE BTK Dékáni
Hivatalában (544360) kapható felvilágosítás.
Dr. Berta Árpád egyetemi tanár s.k.
a Kar dékánja
Pályázatok
1. A Firenzei Tudományegyetem Humán Tanulmányok Intézete felvételi pályázatot hirdet politikatudományi doktori kurzusra. A rendelkezésre álló helyek száma 12, melybõl
8 hely ösztöndíjasként tölthetõ be. A felvételi kérelmek benyújtásának
határideje 2005. július 4. A pályázatról bõvebb információt
talál a Pályázati Iroda faliújságján, valamint a http://www.cons-isit.it
oldalon.
A Cataniai
Egyetem irodalomtudományi, és szociális
pályázatainak kiírása a http://www.unict.it/ssc
oldalon olvasható.
2. A Kari Kurír elõzõ, 171-es
számában közzétett bécsi Collegium
Hungaricum ösztöndíjpályázat
határideje 2005. június 30-ról július
15-re módosult.
Bõvebb információ: http://www.scholarship.hu/aktualis/050715-ch.htm.
3. Az új-zélandi kormány
ösztöndíjakat hirdet új-zélandi kutatómunka végzésére
doktori tanulmányokat folytató hallgatók részére. A pályázáshoz
magas szintû angol nyelvtudás szükséges.
A pályázás feltételeirõl
szóló részletes angol nyelvû tájékoztató és a jelentkezési
lap letölthetõ: www.newzealandeducated.com/scholarships. Beadási határidõ: 2005.
július 15.
További információ: http://www.scholarship.hu/aktualis/050615-ujzeland.html.
4. Magyar állami ösztöndíj
határon túli magyaroknak magyarországi felsõoktatási intézmények
nappali tagozatára a 2005/2006-os tanévben. Beadási
határidõ: 2005. július 22.
Bõvebb információ: http://www.agorairoda.net.
5. Magyar állami ösztöndíj
határon túli doktoranduszoknak és hallgatóknak. Beadási határidõ:
2005. július 27. Bõvebb információ a http://www.agorairoda.net
címen.
6. Az Oktatási Minisztérium
pályázatot hirdet tudományos
diákköri kutatási és mûvészeti tevékenység támogatására.
A pályázat benyújtási
határideje 2005. augusztus 22.
A pályázat részletei és
a letölthetõ adatlap megtalálható az OM Alapkezelõ Igazgatóság honlapján:
http://www.omai.hu/main.php?folderID=664&articleID=1271, az OM honlapján:
http://www.om.hu/main.php?folderID=586&articleID=5646&ctag=articlelist&iid=1, valamint a Pályázati Irodában.
7. Az Erdély-történeti Alapítvány a 2005. évben pályázatot hirdet mikroregionális kötõdésû
gazdaság-, társadalom-, politika- és mûvelõdéstörténeti témájú
dolgozatok írására. Beadási határidõ: 2005. szeptember 15.
Részletek a Pályázati Iroda faliújságján.
8. A Magyar Ösztöndíj Bizottság pályázati felhívása a 2006/2007. tanévre külföldi tanulmányi és kutatói ösztöndíjakra
és a 2005. évi nyári egyetemekre.
A Magyar Ösztöndíj Bizottság
(a továbbiakban MÖB) - a 147/2002. (VI.29.) Korm. rendelet alapján - pályázatot
hirdet a kétoldalú nemzetközi oktatási, tudományos és kulturális
munkatervekben biztosított hosszú és rövid tanulmányutakra, nyári egyetemeken
való részvételre.
Változás: A nyári
egyetemre pályázó nyelvszakos
egyetemi és fõiskolai hallgatóknak pályázatukat felsõoktatási
intézményükbe (saját
nyelvi tanszékükre) kell benyújtaniuk,
melyek rangsorolt javaslatukat megküldik a MÖB Irodába, így a határidõ számukra
módosulhat.
Bõvebb információ: http://www.scholarship.hu/aktualis/051014-mob-allamkozi.html
http://www.scholarship.hu/aktualis/051014-mob-teljesreszphd.htm
http://www2.u-szeged.hu/kulugy/kultaj/kultaj374.html
Beadási határidõ: 2005. október 1., illetve november 15.
A külföldi képzések esetén:
2006. január 20., illetve március
1.
9. A Magyar Ösztöndíj Bizottság (a továbbiakban MÖB) pályázatot hirdet a 2006. naptári
évre.
A Magyar
Állami Eötvös Ösztöndíj
(a továbbiakban Ösztöndíj) a hazai tudományos, gazdasági és kulturális
élet legtehetségesebb, fiatal szakembereinek a külföldi rész-továbbképzését,
külföldi kutatóhelyeken, alkotómûhelyekben, kutatói illetve mûvészeti
munkában való részvételét teszi lehetõvé. Pályázhat
minden, 40 évesnél nem idõsebb, (1966. március 1. után született) felsõoktatási
intézményben oklevelet szerzett magyar állampolgár, aki eddigi szakmai tevékenységével,
lehetõleg a PhD vagy DLA fokozat megszerzésével, rangos publikációkkal, egyéb
alkotásaival és eredményeivel - már bizonyította kiemelkedõ képességét.
Pályázni bármely tudományterületen és tudományágban lehet.
Az elbírálás két kategóriában történik:
– pre-doktori kategória, amelyben elõnyt
élveznek a posztgraduális képzésben résztvevõ, disszertációjukon
dolgozó Ph.D. hallgatók
– posztdoktori kategória (Ph.D.-t szerzett
fiatal kutatók vagy DLA fokozatot szerzett mûvészek számára)
A pályázatokat az alábbi szakmai
kollégiumok bírálják el:
- agrártudományi
- bölcsészettudományi
- egészségtudományi
- mûszaki-tudományi
- mûvészeti
- társadalomtudományi
- természettudományi
Az Ösztöndíj idõtartama 3 - 8
hónap, amely indokolt esetben, -az állami költségvetés függvényében
egy alkalommal legfeljebb 6 hónappal - meghosszabbítható. Az ösztöndíj indokolt
esetben többször is megpályázható.
A pályázatnak a következõket
kell tartalmaznia:
– A MÖB Iroda pályázati adatlapja a Magyar Állami Eötvös
Ösztöndíjhoz ( 3 példány), a mûvészek és a kutatók pályázati
adatlapja és ajánlólapja nem azonos. A pályázó a nyomtatványon
jelölje meg a témájának megfelelõ szakmai kollégium sorszámát
is, amely az adatlap alján található.
– Szakmai életrajz magyar és angol nyelven,
(2-2 példány)
– Publikációk jegyzéke, magyar
és angol nyelven; mûvészek esetében a munkásságukat bemutató összeállítás.
(2 példány) A publikációs jegyzékben külön kell választani
a hazai és a külföldi közleményeket a következõ bontásban: szakmai
folyóiratban megjelent cikkek, könyvek, konferencia kiadványok, egyéb. (A pályázónak
a három legjobbnak ítélt publikációja másolatát - a mûvészeknek
a három legjobbnak ítélt alkotását bemutató fotót, kritikát,
referenciát - is csatolnia a kell a pályázathoz !)
– Legalább két szakmailag elismert ajánló
véleménye lezárt borítékban a letölthetõ kétoldalas ajánló
lapon.
– Munkaterv magyar és angol nyelven, (2-2 példányban,
1-3 oldal terjedelemben.)
– A pályázó által beszerzett,
külföldi fogadókészséget igazoló levél, (Fax vagy e-mail esetén
annak az eredetijét utólag meg kell küldeni a MÖB Irodába 2005. november 20-ig.)
– Költségterv formanyomtatványon,
(2 példány)
– Oklevél másolat, (2 példány)
– Idegen nyelvtudást igazoló állami
nyelvvizsga bizonyítvány vagy azzal egyenértékû bizonyítvány. (2
példány)
Beadási határidõ: 2005. november
4.
A MÖB az ösztöndíjas külföldi
megélhetéséhez, szállásához, munkájának dologi kiadásaihoz
ad anyagi támogatást, és az ösztöndíjas egyszeri oda-vissza útiköltségét
is biztosítja útiköltség átalány formájában.
Bõvebb információ: http://www.scholarship.hu/aktualis/051104-mob-eotvos.html.
10. A következõ tájékoztatók
megtalálhatók az Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságán:
- Justus-Liebig-Universität
Giessen: International Summer Course (2-30 September)
(http://www.uni-giessen.de/auslandsamt/en/ifk/)
- Université
de Provence (Aix-Marseille I): Cour d'été
pour étudiants étrangers - 2005 juillet) (http://www.up.univ-mrs.fr/wscefee/)
- Costa
de Valencia: Cursos de Espanol (http://www.costadevalencia.com/)
- Universität
Wien: Internationale Summer Program 2005
(http://www.univie.ac.at/sommerhochschule/)
- Colegio
Internacional Alicante: Espanol para Extranjeros (http://www.colegiointernacionalalicante.com/)
- University
of Novi Sad: European Studies Master's Course
(September 2005) (http://www.caesar.ns.ac.yu/)
- European
Workshop in Metz: Female Engineers in Europe (http://www.metz.ensam.fr/)
- Universität
Klagenfurt: Postgraduate Programme "Management
of Protected Areas" (http://www.mpa.uni-klu.ac.at/)
- Universita
degli Studi di Cagliari: Cagliari Summer School
2005 (http://www.unica.it/)
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának hírlevele
Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala
Felelõs kiadó: Dr. Berta Árpád dékán
Felelõs szerkesztõ: Pereszlényi Gábor pályázati referens
Aktuális pályázatok határidõ-táblázata
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Politikatudományi doktori kurzus
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tanulmányút, nyári egyetem
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Roman Herzog kutató ösztöndíj
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mûszaki fejlesztés és trsd.
|
|
|
|
|
|
|
|
Ausztria-Mo.együttmûködés
|
|
|
|
|
|
|
|
Kulturális és mûvészeti rendezvények
|
|
|