|
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Karának
hírlevele
Elektronikus változat
193. szám
- 2007. február 26.
|
Információk
1. A korábbi hagyományokat követve
a FDSz bölcsészkari tagjai számára az idén is szervez adótanácsadást. Az érdeklõdõk 2007.
március 27-én, kedden és
május 17-én, csütörtökön 8-12
óra között kaphatnak az adóívek
kitöltésével kapcsolatos tanácsokat Kissné Novák Éva szobájában
(Petõfi épület II. emelet, 217-es szoba).
Személyi hírek
1. A Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Kuratóriuma Trefort Ágoston Emlékére közoktatási
díjat adományozott Makk Ferenc egyetemi tanárnak a magyar középkor-kutatás
terén elért kimagasló eredményeiért 2007. január 13-án.
Rendezvények, konferenciák, elõadások
1. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Neveléstudományi
Tanszéke, a SZTE Neveléstudományi Doktori Iskola, az Inovex Továbbképzõ, Szolgáltató és Kereskedelmi
Kft., valamint a Dél-alföldi Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézet 2007.
április 12-14-én az MTA Szegedi Biológiai Központjában (Szeged, Temesvári
krt. 62.) V. Pedagógiai Értékelési
Konferencia - PÉK 2007 címmel tudományos tanácskozást rendez, amelyen való részvételi lehetõségre
szeretnénk felhívni figyelmét.
A meghívott elõadók mellett pedagógiai
értékeléssel foglalkozó kutatóknak, pedagógiai szakértõknek,
a közoktatási és a felsõoktatási intézményekben dolgozó pedagógusoknak,
oktatóknak szeretnénk lehetõséget nyújtani saját kutatási-fejlesztési
eredményeik bemutatására. A konferencián elsõsorban pedagógiai értékeléshez
kapcsolódó empirikus kutatások, innovatív értékelési módszerek,
a pedagógiai értékelést a közoktatásban vagy a felsõoktatásban
alkalmazó vizsgálatok, fejlesztõ programok, pedagógiai kísérletek, innovatív
oktatási módszerek, illetve azok eredményei mutathat
A tudományos konferencia weboldala: http://www.edu.u-szeged.hu/pek2007/
2. Eördögh
István ny. docens a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti
Tanszékhez tartozó Egyháztörténet speciális képzés keretén belül ”Az avignoni pápaság az
európai kereszténység történetében (1305-1417)” címmel tartott elõadást
a 2006/2007. tanév elsõ félévében.
3. Prof. Guth DeLloyd (University of Manitoba,
Winnipeg, Canada) 2007. február 11–12-én látogatást tett a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti
Tanszéken, ahol megbeszélést
folytatott a tanszék oktatóival a további együttmûködésrõl.
Február 12-én délután „What is a Town: the Conception of Roman and Canon Law on Town”
címmel történelem szakos hallgatóknak tartott elõadást.
4. Az ELTE Magyar Középkori és
Kora Újkori Régészeti Tanszéke „Középkori magyar gazdaságtörténet
a régészet és az anyagi kultúra tükrében” címmel konferenciát
szervezett 2007. február 15–16-án Budapesten. A tudományos rendezvényen Petrovics István adjunktus (Középkori
és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék) „Középkori mezõvárosi gazdálkodás” címmel
tartott elõadást.
5. Kordé
Zoltán adjunktus (Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti
Tanszék) az Université de Paris
X – U.F.R. de Sciences Juridiques et Politiques centre de recherche G.E.D.E.O.M. meghívására
2007. március 7–28. között középkori magyar jogtörténeti elõadásokat
fog tartani az Université de Paris X (Nanterre)-en.
Könyvespolc
1. Megjelent Doró Katalin (Angoltanár-képzõ és Alkalmazott Nyelvészeti
Tanszék) „777 vonzat angol nyelvbõl”címû
könyve a Maxim kiadó gondozásában. A könyv anyanyelvi lektorálását
Thomas Williams végezte (szintén Angoltanár-képzõ
és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék).
2. Megjelent Bukta Katalin (Angoltanár-képzõ és Alkalmazott Nyelvészeti
Tanszék) és Sulyok Andrea „Plusz
7 próbaérettségi angol nyelvbõl: Középszint” címû könyve
(Maxim kiadó, 2007). A könyv a kétszintû érettségire való felkészülést
szolgálja, kiegészítve a 2005-ben kiadott hasonló címû kötetet. Az
új feladatsorok is eredeti szövegekre építve, a vizsgahelyzet modellezésére
alkalmas formában jelentek meg.
3. A Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék oktatóinak a közelmúltban megjelent publikációi:
- Petrovics
István adjunktus: A végzetes szóváltás.
Cillei Ulrik halála. In: Bácsország. Vajdasági honismereti szemle 2006/4. (39. szám)
36–38.
- Homonnai
Sarolta tanársegéd: Bencés
reformkísérletek a 13–14. századi Magyarországon / Pokusy uhorských benediktínov
o reformy v 13–14. storoèí. In: Annales Historici Presovienses. Vol. 6. Eds.: Martin Pekár,
Patrik Derfiòak. Prešov, 2006, 27–42.
4. Szabados
György „A magyar történelem kezdeteirõl.
Az elõidõ-szemlélet hangsúlyváltásai a XV-XVIII. században.” c.
könyvének bemutatója március 9-én pénteken délelõtt 11 órakor
lesz, a MTA elnöki tanácstermében. A könyvbemutató házigazdája Bálint
Csanád akadémikus és Soóky Andrea a Balassi Kiadó igazgatóhelyettese.
A könyvet bemutatja Makk Ferenc egyetemi tanár és Szörényi László
egyetemi tanár, a MTA-Irodalomtudományi Intézete igazgatója. (MTA Medievisztikai Kutatócsoport)
Tudományos és PhD hírek
1. Nyelvvizsga:
Fórizs Gergely (irodalomtudomány) PhD-nyelvvizsgájára
2007. február 15-én került sor. A nyelvvizsga eredménye: megfelelt.
2. Védések:
Fresli Mihály (irodalomtudomány) PhD-védésére
2007. március 9-én 11 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari Tanácstermében.
Kempf Bajarma (nyelvtudomány) PhD-védésére
2007. március 29-én 11 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari Konferencia Termében.
3. A Kari Doktori Tanács következõ
ülésére elõreláthatólag 2007.
március 22-én kerül sor.
4. A Doktori Tanács 2007.
február 13-án megtartott ülésének állásfoglalásai:
1. PhD-eljárás indítása:
Irodalomtudomány:
- Stohl Róbert
Nyelvtudomány:
- Szécsényi Tibor
A Kari Doktori Tanács egyhangúlag támogatja
az eljárások indítását, és kijelölte a szigorlati bizottságot
a jelöltek számára.
2. PhD-védés elfogadása:
Történelemtudomány
- Jókai Rita
A Doktori Tanács egyhangúlag támogatja
a PhD-fokozat odaítélését Jókai Rita számára.
3. Védési bizottságok kijelölése:
Irodalomtudomány:
- Pálné Wenner Éva
- Péti Miklós
- Fazekas Sándor
Nyelvtudomány:
- Szeverényi Sándor
- Nemesi Attila
Történelemtudomány:
- Marton Szabolcs
- Monostori Adél
A Doktori Tanács egyhangúlag támogatja
a javaslatokat.
4.
Csejtei Dezsõ ismertette a Filozófia
Doktori Iskola indításával
kapcsolatos teendõket.
5.
Doctor Honoris Causa cím adományozására tett javaslatot Pál József.
A Kari Doktori Tanács egyhangúlag támogatja Gianpaolo Marchi veronai professzor díszdoktori
címre történõ felterjesztését.
Pályázatok
1.
Az immár három éve mûködõ HAESF új ösztöndíjat alapított. Idén
elõször lehet támogatást nyerni az Egyesült Államokban végzendõ
egyetemi tanulmányokra is. A University
Academic Scholarship elnevezésû,
egy évig terjedõ ösztöndíj támogatásával a legígéretesebb
magyar egyetemi hallgatók két egyetemi félévet tölthetnek az Indiana University,
Bloomington-ban.
Az ösztöndíj teljeskörû anyagi támogatást nyújt harmadéves
egyetemi hallgatóknak egy egyetemi tanévnek az elvégzéséhez. Fontos pályázási
feltétel, hogy a pályázó itteni intézménye elõzetes jóváhagyását
adja az Egyesült Államokban felveendõ kurzusokra. Így az ösztöndíjas
hazatérése után a kint elvégzett kurzusok mindenképpen beszámításra
kerülnek a magyar diplomának a megszerzéséhez. A program egyedisége abban áll,
hogy a felvett egyetemi kurzusok mellett a magyar ösztöndíjasok számára speciális,
az országot ismertetõ programokat is készítenek és integrálódásukat
tanulmányi tanácsadó is figyelemmel kíséri. Így gazdag, átfogó,
és tanulmányaikon messze túlmenõ élményben lesz részük az
ösztöndíj nyerteseinek.
Az új ösztöndíjprogram bevezetése tükrözi a HAESF azon törekvését,
hogy a legígéretesebb magyaroknak tanulmányi- és karrier pályájuk szinte
minden szakaszában támogatást nyújtson. Az új ösztöndíj mellett
továbbra is lehet a már meglévõ három HAESF ösztöndíjra pályázni.
Az Egyetemi Ösztöndíj (Undergraduate Fellowship) keretében végzõs egyetemi
hallgatók, illetve friss diplomások mehetnek ki minimum 6, maximum 12 hónapra az Egyesült
Államokba neves amerikai cégekhez szakmai gyakorlat elvégzése céljából.
A jelentõs szakmai tapasztalattal rendelkezõ Senior Ösztöndíj (Senior Leaders and
Scholars Fellowship Program) nyertesei komoly anyagi támogatásban részesülnek önálló
szakmai projekteknek, kutatásoknak a megvalósításához. Végül a tavaly
létrehozott Graduális Ösztöndíj (Graduate Scholarship) jelenleg is biztosít
kiegészítõ anyagi támogatást diplomásoknak az Egyesült Államokban
történõ professzionális, posztgraduális képzésekhez.
Legkésõbb 2007. április 1-ig lehet pályázni mind az Egyetemi, mind a Senior
Ösztöndíjra. Az új Egyetemi Tanulmányi Ösztöndíjra, illetve Graduális
Ösztöndíjra pedig 2007. április 15-ig várjuk a jelentkezéseket.
Az ösztöndíj odaítélésénél a fõ szempont, hogy a hazatérõ
pályázó az Amerikában szerzett tapasztalataival milyen mértékben tud
majd hozzájárulni Magyarország fejlõdéséhez.
További részletes információkhoz
juthat web-oldalunkon (www.haesf.org).
2. A Balassi Bálint Magyar Kulturális
Intézet rendkívüli pályázatot hirdet a pozsonyi Comenius Egyetem lektori állásának
betöltésére:
Feladatok, munkafeltételek:
A lektor
feladata elsõsorban a kötelezõ és fakultatív magyar nyelvi órák
megtartása, továbbá felkérhetõ szemináriumok, gyakorlati foglalkozások,
ismeretterjesztõ elõadások tartására a magyar kultúra, irodalom, illetve
nyelvészet tárgykörébõl.
A vendégoktatók az adott országokkal kötött kétoldalú, tárca-
vagy intézményközi megállapodások keretében töltik be állásukat.
Foglalkoztatásuk feltételeit (az oktatandó tárgyakat, a tanítás nyelvét,
a heti kötelezõ óraszámát, a munkabért, stb.) a külföldi felsõoktatási
intézmény határozza meg. Lakhatásukról és külföldi társadalombiztosításukról
általában a fogadó ország gondoskodik. A vendégoktató a fogadó
ország jogszabályai szerinti havi illetményben részesül, amelyet a Balassi Bálint
Magyar Kulturális Intézet a kormányközi munkatervek alapján kiutazó vendégoktatók
esetében az ellátott feladattól és a külföldi jövedelemtõl függõen
kiegészíthet.
Pályázati feltételek
- Magyar mint idegen nyelv szakos egyetemi/MA diploma
vagy magyar nyelv és irodalom szakos egyetemi/MA diploma.
- Magyar állampolgárság.
- A pályázónak a pályázat
beadásakor életvitelszerûen és ténylegesen Magyarországon kell laknia.
- A pályázónak a megbízás
idõtartamára vállalnia kell a fogadó országba való kiköltözést.
- Felhasználói szintû számítástechnikai
ismeretek (szövegszerkesztés, internet, e-mail).
- Elõnyt jelent a külföldiek oktatásában
szerzett gyakorlat.
- Elõny a magyar nyelv tanításának
módszertanában vagy az összehasonlító nyelvészetben való jártasság,
illetve elõnyt jelent, ha a pályázó részt tud venni a szak egyéb kurzusainak
oktatásában (a szak tantervét a Vendégoktatói Iroda kérésre rendelkezésre
bocsátja).
- Elõnyt jelent a szlovák vagy egyéb
szláv nyelv ismerete.
Benyújtandó dokumentumok
A meghirdetett vendégoktatói helyre
az alább felsorolt dokumentumok benyújtásával lehet pályázni:
- Pályázati kérelem magyar
nyelven, amely tartalmazza a pályázó
pontos levelezési és e-mail címét, valamint a megpályázott oktatóhely
pontos megnevezését.
- Legfeljebb egyoldalas önéletrajz
magyar nyelven, amely a pályázó
szakmai pályafutása mellett kitér a jelölt családi körülményeire
is (a vele külföldre utazni szándékozó családtagok száma, életkora,
stb.).
- Legfeljebb egyoldalas önéletrajz
idegen nyelven (szlovákul, angolul vagy németül), amely a pályázó szakmai pályafutása mellett kitér
a jelölt családi körülményeire is (a vele külföldre utazni szándékozó
családtagok száma, életkora, stb.).
- Legfeljebb egyoldalas oktatási terv
magyar nyelven a megpályázott
idõtartamra.
- Legfeljebb egyoldalas oktatási terv
idegen nyelven (szlovákul, angolul vagy németül) a megpályázott idõtartamra.
- Diploma, esetleg tudományos fokozat és
a nyelvtudást igazoló dokumentumok
másolata.
- Esetleg a megpályázott állás
szempontjából releváns publikációk válogatott jegyzéke.
A pályázat benyújtásának módja:
A fent részletezett teljes pályázati
anyagot két nyomtatott és egy
elektronikus példányban kell
benyújtani legkésõbb 2007.
március 19. 15.00-ig az alábbiak
szerint:
– a nyomtatott pályázati anyagot két
eredeti, aláírt példányban (az okleveleket jó minõségû fénymásolatban)
kérjük eljuttatni a Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet Fõigazgatói
Titkárságára (személyesen: 1016 Budapest, Somlói út 51. II. em. 210.,
vagy postán: 1519 Budapest, Pf. 385.), és
– az elektronikus példányt (a szöveges
dokumentumokat .doc- vagy .rtf-formátumban, vagy a kinyomtatott és aláírt példányt
beszkennelve .jpg-formátumban; az oklevelek szkenneléssel elõállított elektronikus
másolatát .jpg-formátumban) a lektori@bbi.hu
címre szíveskedjék eljuttatni.
A kiírás feltételeinek nem megfelelõ,
hiányos, formai szempontból hibás vagy határidõn túl érkezett
pályázatok nem kerülnek elbírálásra! Az írásos anyagok elõzetes
elbírálását követõ személyes meghallgatás
idõpontjáról az Intézet
az érintetteket e-mailen tájékoztatja. Az állás betöltésérõl
a fogadó intézmény hoz végleges döntést.
További információkért
(a fogadó tanszék oktatási tevékenységével kapcsolatban is) a lektori@bbi.hu címen,
illetve a (06-1) 666 7905-ös telefonszámon állunk az érdeklõdõk rendelkezésére.
A Kar pályázatai
1. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának Dékánja pályázatot hirdet:
– a Néprajzi,
Ókortudományi, Orientalisztikai, Régészeti Intézet Ókortörténeti
Tanszékére tanársegédi
álláshely betöltésére.
A kinevezendõ tanársegéd feladata
lesz az ókori Görögország történetének és kultúrájának
oktatása. Emellett részt vesz az írásbeli vizsgák lebonyolításában,
a Tanszék tudományos munkájában, és ellátja az órarenddel és
az ETR-rel kapcsolatos összes adminisztratív teendõket.
Az állás betöltésének
feltételei: történelem - ógörög szakos végzettség, angol nyelvtudás
és még egy nyugat-európai nyelv konferencia-képes ismerete, igazolt tudományos
munkavégzés és egyetemi oktatási gyakorlat.
A kinevezés 2007. szeptember 1-jétõl
4 évre szól.
A pályázóknak meg kell felelniük a Felsõoktatási Törvényben
és a Szegedi Tudományegyetem oktatói követelményrendszerében rögzített
feltételeknek. A pályázatok elbírálásának határideje a
megjelenéstõl számított 60 nap. A pályázatokat a megjelenéstõl
számított 30 napon belül a Bölcsészettudományi Kar Dékáni Hivatalába
kell benyújtani. A pályázat formai feltételeirõl a SZTE BTK Dékáni
Hivatalában (544-360) kapható felvilágosítás.
Dr. Almási Tibor egyetemi docens s.k.
a Kar dékánja
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának hírlevele
Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala
Felelõs kiadó: Dr. Almási
Tibor dékán
Felelõs szerkesztõ: Pereszlényi
Gábor pályázati referens
Következõ lapzárta: 2007. március
13.
Aktuális pályázatok határidõ-táblázata
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Karácsony Sándor emlékére
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Egyetemi Tanulmányi Ösztöndíj
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mûszaki fejlesztés és trsd.
|
|
|
|
|
|
|
|
Ausztria-Mo.együttmûködés
|
|
|
|
|
|
|
|
Kulturális és mûvészeti rendezvények
|
|
|