|
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának hírlevele
244. szám
- 2010. október 25.
|
Hírek, információk
1. A Magyar Tudományos Akadémia által
meghirdetett Tudomány hete rendezvénysorozatához illeszkedve a BTK idén november 3-án
rendezi a Kari Tudományos Napot. Az eseményt ezúttal a tehetséggondozás
jegyében szervezzük: a délelõtt folyamán doktorandusz hallgatók plenáris
elõadásaira kerül sor, míg a nap többi részében a diákkörök
tartják felolvasó üléseiket kari TDK keretében. Ezen túlmenõen egyéb
események is színesítik a Kari Tudományos Nap idei programját, mely innen elérhetõ:
http://www.arts.u-szeged.hu/tdk.html
Annak érdekében, hogy az érdeklõdõk
minél nagyobb számban látogathassák a Kari Tudományos Nap eseményeit
november 3-ra Dékán úr oktatási szünetet rendelt el.
2. A 2010. október 7-én megtartott
2010/2011. tanévi I. rendes Kari Tanácsülés
határozatai:
– A Kari Tanács nyílt szavazással egyhangúlag
(18 igen, 0 nem, 0 tartózkodom) támogatja a 2011. évi Felsõoktatási Felvételi
Tájékoztatóban meghirdetendõ költségtérítések
összegeire vonatkozó javaslatot. (41/2010.)
– A Kari Tanács nyílt szavazással
egyhangúlag (16 igen, 0 nem, 0 tartózkodom) támogatja a professor emeritus-i címhez
kapcsolódó 2010. 12. 31-éig járó juttatások 5 évre történõ,
hatályos jogszabályi feltételek szerinti meghosszabbítására vonatkozó
javaslatot. (42/2010.)
3. A Szenátusi
választás 2. fordulójának
– oktató-kutató képviselõ választása – eredménye (2010. október 11-12-13, BTK Dékáni
Hivatal):
A szavazás a három nap alatt zavartalanul
folyt, naponta 9 órától 15 óráig. A szavazócédulák összesítése
alapján az alábbi eredmény született:
Összes szavazat: 93
Érvénytelen szavazat: 3
Név |
|
Almási Tibor |
63 |
Vajda Zoltán |
14 |
Szajbély Mihály |
8 |
Vargáné Drewnowska Ewa |
5 |
Ennek értelmében a Szenátus oktatói képviselõje
Almási Tibor, a többiek sorrend szerinti póttagok. A Szenátus másik oktatói
képviselõje a Dékán, akit a BTK Egységvezetõi Tanácsa választással
megerõsített.
4. A Szenátusi
választás 2. fordulójának
– nem oktatói, nem kutatói munkakörben
foglalkoztatottak képviselõjének
választása – eredménye a szavazási helyszínekrõl beérkezett
jegyzõkönyvek összesítése után:
1. körzet
(Klinikai Központ)
Rendes tag:
Irinyi Tamás (osztályvezetõ ápoló, Pszichiátriai Klinika) 530 szavazat
Póttagok: Janáky Tamásné (intézeti
fõnõvér, Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinika)
186 szavazat
Boros Judit (dékáni hivatalvezetõ,
FOK) 36 szavazat
Dibó György (szakvezetõ fõorvos,
Neurológiai Klinika), 27 szavazat
2. körzet
Rendes tag:
Matuska József (mb. fõosztályvezetõ, Biztonságszervezési Osztály)
423 szavazat
Póttagok: Kelemen Éva (dékáni
hivatalvezetõ, BTK) 250 szavazat
Szakál Péter (dékáni hivatalvezetõ,
GTK) 178 szavazat
Rendes tag:
Fekete Csaba (fõosztályvezetõ, Hallgatói Szolgáltató Iroda) 350 szavazat
Póttagok: Bácsi János (igazgató,
JGYPK Gyakorló Általános Iskola) 228 szavazat
Dobi János (igazgató, Ságvári
Endre Gyakorló Gimnázium) 165 szavazat
Személyi hírek
1. A Solymossy Sándor Közhasznú
Egyesület (Néprajzi tanszék) közgyûlése, Felföldi László
elnök, címzetes egyetemi tanár és Simon András fõtitkár, egyetemi
docens vezetésével, 2010. október 9-én Juhász
Antal nyugalmazott egyetemi tanárt és
Barna Gábor egyetemi tanárt „a szegedi néprajzi kutatás és oktatás
terén végzett kiemelkedõ munkájáért” Solymossy Sándor díj-jal
tüntette ki.
Rendezvények, konferenciák, elõadások
1. Büky
László (Magyar Nyelvészeti Tanszék)
„Lírai enni és innivalók Füst Milán költészetében” címmel
elõadást tartott a Semiotica Agriensis VIII. (nemzetközi) konferencián, amelyet „Az étkezés
szemiotikája” témakeretben 2010. október 2-án tartottak Egerben.
2. 2010. október 6-8. között zajlott
le a néprajzi tanszék 10.
Szegedi Vallási Néprajzi Konferenciája
„Vallások, határok, kölcsönhatások” címmel. Ezen kb. 60 elõadás
hangzott el magyar és idegen nyelven. A konferencia egyúttal a néprajzi tanszék K 68325
számú OTKA-pályázatának záró konferenciája is volt. A konferencián
a néprajzi tanszék és a Bálint Sándor Valláskutató Intézet
munkatársaitól a következõ elõadások hangoztak el:
– Bodosi-Kocsis Nóra: Virtual realities
– Iancu Laura: Traditional religion and the globalized
world
– Barna Gábor: Feast-culture of today. Commemorial
rites of national and calendar feasts
– Gyanó Szilvia: Ageing and feminization through
the example of a traditional praying society
– Povedák Kinga: From liturgy to rock concerts.
The role of contemporary Christian music in Catholic Communites
– Gleszer Norbert: Return to the light of the Lord. Modernity
and Orthodox Jewish denominational press in Hungary in the late 19th and early 20th century
– Nagyné Frauhammer Krisztina: Schriftliche Repräsentation
privater Gebete
– Povedák István: From heroes to celebrities.
Between religion and mass culture
A konferencia keretében 2010. október 6-án
Juhász Antal nyitotta meg a „Mi maradt meg?” címû, Bajsa népi építészeti
kultúráját bemutató kiállítást (Vajdaság), amit Beszédes
Valéria, a Szabadkai Község Mûemléki Hivatalának munkatársa rendezett.
Szintén a konferencia keretében 2010. október 6-án este az alsóvárosi
ferences templomban a Piarista Gimnázium Népzenei Kamarakórusa adott hangversenyt moldvai
népdalokból és Kájoni János: Cantionale Catholicum címû énekeskönyvébõl.
2010. október 7-én este pedig a Kari Konferenciateremben hangverseny hangzott fel moldvai népdalokból
és Kájoni János: Cantionale Catholicum címû énekeskönyvébõl.
3. 2010. október 6–7-én az Egerben
rendezett „Tradicionális agrárközösségek, mezõgazdasági szövetkezetek
a 19–21. században” címû konferencián a Néprajzi
és Kulturális Antropológiai Tanszék
két munkatársa tartott elõadást. Mód
László: Ártéri gazdatársulások
az Alsó-Tisza mentén; Simon András: Szõlõbirtokosok szervezetei Nagykanizsa környékén
(18-19. század).
4. 2010. október 8-án kollegák,
tanítványok és pályatársak köszöntötték 60. születésnapján
Barna Gábor egyetemi tanárt, a Néprajzi
és Kulturális Antropológiai Tanszék
vezetõjét. A laudációkat Csernus Sándor bölcsészdékán,
Kozma Gábor, a Gál Ferenc Hittudományi Fõiskola rektora és Bartha Elek egyetemi
tanár (Debreceni Tudományegyetem, Néprajzi Tanszék) tartották. Ekkor mutatták
be és adták át a Mód László és Simon András szerkesztésében,
a Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár 26. köteteként megjelent: Olvasó.
Tanulmányok a 60 esztendõs Barna Gábor tiszteletére címû kötetet.
5. A Szegeden végzett néprajz szakos hallgatók 2010. október 9-én, szombaton tartották meg szokásos évi
találkozójukat. Ezen közelmúltban megjelent könyvének (Vallási ponyvanyomtatványok
Bálint Sándor hagyatékában) elemzésébõl elõadást
tartott Székely Anna. A találkozón elõadást tartott Povedák Kinga, aki
a legjobb szakdolgozatot írta a 2009/2010. tanévben. Ennek elismeréseként Bálint
Sándor-érem kitüntetést kapott.
6. Gleszer
Norbert, a Néprajzi Tanszék
tanársegéde 2010. október 14-én a budapesti orthodox zsidó Amerikai Alapítványi
Iskola „A zsidó nevelés aktuális kérdései a kultúra-pedagógia-vallás
diskurzusában” c. konferenciáján Határok és hatások c. (K 68325) OTKA-kutatásának
eredményeirõl tartott elõadást.
7. A Német
Nyelvészeti Tanszék meghívására
a Germán Filológia Intézet vendégeként 2010. szeptember 29-én két
elõadást tartott egyetemünkön Prof. Heinz-Helmut Lüger "Journalistische Porträts
im Vergleich" és "Aspekte sprachlicher Höflichkeit" címen.
8. Bernáth
Árpád, a Magyar Goethe Társaság
elnökhelyettese 2010. október 5-én, a Goethe Intézetben J. W. Goethe Színtanát,
annak hatását, egykori és mai jelentõségét megvitató pódiumbeszélgetésen
vett részt.
9. Almási
Tibor (Történeti
Segédtudományok Tanszék) "Megjegyzések
I. Károly király privilegiális oklevéladási gyakorlatához" címmel
tartott elõadást a "Károly Róbert és Székesfehérvár"
címû konferencián 2010. október 16-án, Székesfehérváron.
10. Csapó Benõ professzor, a Neveléstudományi Intézet vezetõje 2010. október 14–16. között részt
vett a Budapesten megrendezett Adaptability and Change – the National and Regional Dimensions in Central and Eastern
Europe workshop-on. A rendezvényen Potentials of Evidence-based Reform of Education Systems in Post Crisis
Development of CEE Countries címmel tartott elõadást.
Könyvespolc
1. A turkui (Finnország) testvéregyetem
néprajzi tanszékének jubileumi konferenciakötetében megjelent Barna Gábor
(Néprajzi tanszék) „Welcoming speech fot the 50th anniversary of the establishing of the Turku
Department of Ethnology”. In: Jussi Lehtonen – Salla Tenkanen (eds) Ethnology in the 21st century. Transnational
reflections of past, present and future. Kansatiede – European Ethnology, Turun yliopisto, University of Turku,
2010. 17-19.
2. Ugyanebben a kötetben látott napvilágot
ugyancsak Barna Gábor: How ethnology treats religious issues. An example from East-Central Europe.
In: Jussi Lehtonen – Salla Tenkanen (eds) Ethnology in the 21st century. Transnational reflections of past, present
and future. Kansatiede – European Ethnology, Turun yliopisto, University of Turku, 2010. 23-34.
3. Mód László és Simon
András szerkesztésében (Néprajzi
tanszék) megjelent a Szegedi Vallási
Néprajzi Könyvtár 26. köteteként: Olvasó. Tanulmányok a 60 esztendõs
Barna Gábor tiszteletére címû kötet számos hazai és külföldi
szerzõ közremûködésével, a Gerhardus Kiadó és a Néprajzi
és Kulturális Antropológiai Tanszék kiadásában.
4. A hatvan esztendõs Silling István
néprajzkutatót köszöntõ kötetben a szegedi
néprajzi tanszék munkatársai
is köszöntötték:
Barna Gábor: A kalocsai olvasógyár In:
Dévavári Beszédes Valéria – Silling Léda (szerk.): Szenvedély és
szolgálat. Tanulmányok a hatvanesztendõs Silling István tiszteletére. Bácsország
Vajdasági Honismereti Társaság, Szabadka, 2010. (172-185.)
Gleszer Norbert: A Rákóczi-kultusz elsõ
„oltára”. In: Dévavári Beszédes Valéria – Silling Léda (szerk.): Szenvedély
és szolgálat. Tanulmányok a hatvanesztendõs Silling István tiszteletére.
Bácsország Vajdasági Honismereti Társaság, Szabadka, 2010. (419-438.)
Mód László: Vallási élet,
felekezetek a szentesi ács-molnár-kõmûves céhben (1829-1849). In: Dévavári
Beszédes Valéria – Silling Léda (szerk.): Szenvedély és szolgálat. Tanulmányok
a hatvanesztendõs Silling István tiszteletére. Bácsország Vajdasági Honismereti
Társaság, Szabadka, 2010. (195-203.)
Simon András: Papok a menyecskén. Néhány
példa a népi szemléletmód és a tájnyelvi szóalkotás kérdéséhez.
In: Dévavári Beszédes Valéria – Silling Léda (szerk.): Szenvedély és
szolgálat. Tanulmányok a hatvanesztendõs Silling István tiszteletére. Bácsország
Vajdasági Honismereti Társaság, Szabadka, 2010. (63-71.)
6. Gleszer
Norbert (Néprajzi
tanszék) és Zima András (Országos
Rabbiképzõ – Zsidó Egyetem) „A világosság örök forrása”. A
hagyomány fogalma a zsidó felekezeti oktatás sajtóvitáiban c. tanulmánya
megjelent az Ethnographia 2009/4 számában (333-354.)
7. Megjelent az Anjou-kori Oklevéltár-sorozat
legújabb, XXVIII. kötete (1344). A könyvet Piti
Ferenc, a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport
tagja készítette.
8. Zsolnai Anikó és Kasik László (Neveléstudományi
Intézet) szerkesztésében 2010
októberében megjelent A szociális
kompetencia fejlesztésének elméleti és gyakorlati alapjai címû tanulmánygyûjtemény. A 12 tanulmányt
tartalmazó kötetet a Nemzeti Tankönyvkiadó adta ki. A szerzõk: Barabás Katalin,
Benedek György, Braunitzer Gábor, Fejes József Balázs, Fülöp Márta,
Jámbori Szilvia, Józsa Krisztián, Kasik László, Konta Ildikó, Lajkó
Károly, Surányi Éva, Szombathelyiné Nyitrai Ágnes, Tóth Edit, Varga Vera,
Zsolnai Anikó.
8. Megjelent Molnár Éva (Neveléstudományi Intézet) és Székely
László (Szent István Egyetem, Gödöllõ) "Effects of motivation components on reading ability in Hungarian sample. A secondary
analysis of the PIRLS 2001 and 2006 data” címû könyvfejezete a Matthias von Davier és
Dirk Hastedt által szerkesztett IERI Monograph Series, Issues and Methodologies in Large-Scale Assessments
3. kötetben. A könyvet a hamburgi IERInstitute adta ki.
Tudományos és PhD hírek
1. Szigorlatok:
Kovács Szilvia (történelemtudomány)
PhD-szigorlatára 2010. október 5-én került sor. A szigorlat eredménye: 100%.
Ohnmacht Magdolna (nyelvtudomány) PhD-szigorlatára
2010. október 11-én került sor. A szigorlat eredménye: 96,6%.
2. Védések:
Huba Márk (irodalomtudomány) PhD-védésére
2010. október 13-án került sor. A védés eredménye: 88%.
Csõsz László (történelemtudomány)
PhD-védésére 2010. november 2-án 12 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari
Konferenciatermében.
Tamás Dénes (irodalomtudomány) PhD-védésére
2010. november 3-án 13 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari Tanácstermében.
Kiss Zsuzsanna (irodalomtudomány) PhD-védésére
2010. november 3-án 14 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari Konferenciatermében.
Dorner Helga (neveléstudomány) PhD-védésére
2010. november 11-én 14 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari Konferenciatermében.
Kasik László (neveléstudomány)
PhD-védésére 2010. november 16-án 10 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari
Konferenciatermében.
Nyitrai Ágnes (neveléstudomány)
PhD-védésére 2010. november 16-án 13 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari
Tanácstermében.
Kelemen Rita (neveléstudomány) PhD-védésére
2010. november 18-án 9 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari Tanácstermében.
Bocsor Péter (irodalomtudomány) PhD-védésére
2010. november 18-án 16.30 órai kezdettel kerül sor a BTK 3302-es szemináriumában.
3. A Kari
Doktori Tanács 2010. október 14-én tartotta
ülését BTK Kari Tanácstermében.
Egyhangúlag elfogadta:
– Capraz Hüseyin Serket (történelemtudomány)
– Zelena András (irodalomtudomány)
– Horváth-Mihály Zsófia és
– Hídvégi Péter (neveléstudomány)
– Horváth Petra (filozófiatudomány)
PhD-fokozatra történõ jelentkezését és kijelölte számukra a
szigorlati bizottságot.
Egyhangúlag támogatta:
– Balogh Tamás (irodalomtudomány)
– Czicza Dániel (nyelvtudomány) és
– Varsányi Attila (történelemtudomány)
védési bizottságának összetételére vonatkozó javaslatot.
Egyhangúlag támogatta és az Egyetemi
Doktori Tanácshoz való továbbítását javasolta:
– Karácsonyi Zsolt (irodalomtudomány) és
– Huba Márk (irodalomtudomány) PhD-fokozat
odaítélését.
Egyhangúlag támogatta Herczog Csilla (neveléstudomány)
halasztás iránti kérelmét.
Pályázatok
1. A Kubinyi
András Alapítvány ösztöndíjáról bõvebben tájékozódhat a http://www.regeszet.org.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1387:kubinyi-andras-oesztoendij&catid=18:ptok&Itemid=55 címen. Határidõ: 2010. október 31.
2. Az Erasmus programban részt vevõ
felsõoktatási intézmények és a Tempus
Közalapítvány támogatást
nyújthat azon felsõoktatásban dolgozó vagy tanuló fogyatékossággal élõ
vagy tartósan beteg hallgatók, vagy oktatók számára, akik a 2010/2011-es tanévben
Erasmus mobilitásban kívánnak részt venni.
Részletek a http://www.tpf.hu/pages/content/index.php?page_id=743 címen. Beadási határidõ: 2010. november 15.
Kari Kurír
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Karának hírlevele
Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala
Felelõs kiadó: Dr. Csernus Sándor
dékán
Felelõs szerkesztõ: Pereszlényi
Gábor pályázati referens
Következõ lapzárta: 2010. november
9.
Aktuális pályázatok határidõ-táblázata
|
|
|
|
|
|
Ifjúsági Bolyai Pályázat 5.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ausztria-Mo.együttmûködés
|
|
|